Pesti Srácok

Franciaországban politikai és szakmai viták kereszttüzébe került a kormányzat járványkezelési stratégiája

Franciaországban politikai és szakmai viták kereszttüzébe került a kormányzat járványkezelési stratégiája

A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A felsőházban is bojkottálta a szenátorok többsége a szavazást, de a jelenlévők elfogadták a szigorító intézkedéseket. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7–10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a legtöbb beteg.

Jean Castex miniszterelnök délelőtt ismertette az alsóházban a szombattól országosan érvényes, harmadikutasnak nevezett lezárás részleteit. Ennek az a lényege, hogy a franciáknak a következő egy hónapot a lakóhelyük 10 kilométeres körzetében kell tölteniük, de a kormány arra ösztönzi őket, hogy minél több időt töltsenek a szabadban, ahol maszkviselés és a biztonsági távolságtartás mellett minimális a megfertőződés veszélye a zárt terekhez képest. A kormányfő elmondta: a közterületeken és a parkokban tilos lesz az alkoholfogyasztás a kültéri bulizások elkerülése érdekében, a rendőrség minden hat főnél nagyobb csoportot szét fog oszlatni a nagyvárosok parkjaiban, a rakpartokon és a tengerpartokon, ahol a jó időben tömegesen találkoznak a lakóhelyük környékére kényszerült fiatalok. A maszkot nem viselő embereknek, illetve a szabályokat rendszeresen megszegőknek ügyészi eljárásra kell számítaniuk.

Emmanuel Macron szerda esti televíziós beszédéből – amelyet 30 millióan néztek élőben – az egyik legnagyobb vitát az iskolák bezárása váltotta ki. A miniszterelnök jelezte, hogy a szerény jövedelmű családok különtámogatásban részesülnek az ingyenes iskolai ebéd pótlásának biztosítására, és a gyerekeket a lakókörzeten kívül élő nagyszülőkhöz a lezárás idején is bármikor elvihetik a szülők. Jean Castex úgy vélte, hogy "az újabb korlátozások az utolsó lépést jelentik a normális élethez való visszatérés előtt a tömeges oltás mellett". Arra is kitért, hogy a júniusban esedékes helyhatósági választások elhalasztására nem lesz szükség. A gazdasági tárca jelezte, hogy havi 11 milliárd eurót fordít az állam a vállalkozások, a nehéz helyzetben lévő családok vagy a munka nélkül maradtak támogatására.

Az 577 fős nemzetgyűlésben 348-an hagyták jóvá a korlátozásokat, 9 nem ellenében, de a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak és mindhárom baloldali párt bojkottálta a szavazást. Álláspontjuk szerint a végrehajtó hatalom "lábbal tiporta a parlamentet", hiszen a döntést az államfő egyedül hozta meg a képviselők megkérdezése nélkül. A miniszterelnök azzal vádolta meg az ellenzéket a vitában, hogy "politikai hasznot kíván húzni egy nemzeti tragédiából". Az ellenzéki jobboldali többségű felsőházban is bojkottálta a szenátorok többsége a szavazást, de a 348 tagú szenátusból a jelenlévők 39 igennel, 2 nem ellenében jóváhagyták a szigorításokat.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt napokban a járványügyi szakemberek egy jelentős része szigorú lakhelyelhagyási tilalom kihirdetését sürgette, amit az ellenzék már január óta szorgalmazott, Emmanuel Macron viszont elutasított a lakosság mentális állapotára hivatkozva. Miután a súlyos betegek száma már átlépte az őszi tetőzés szintjét, amely pedig novemberben a lezárást követő második héten következett be, az elnök végül a korábbiaknál jóval kevésbé szigorú lezárást rendelt el, amelynek hatékonyságában a szakemberek egy része kételkedik. Az államfő ugyanakkor arról is döntött, hogy az intenzív ágyak száma a tavalyi tavaszi védekezéshez hasonlóan 10 ezerre bővül. Elsősorban a párizsi kórházakban nyílnak új ágyak annak érdekében, hogy ne kelljen "túl sok műtéti beavatkozást elhalasztani".

Olivier Véran egészségügyi miniszter egy reggeli rádióműsorban úgy vélte, hogy a napi esetszám tetőzése 7–10 nap múlva várható, és ennek következtében az intenzív osztályokon április végén lesz a csúcspont.

– mondta a tárcavezető, aki szerint nyáron meg kell majd győzni azokat is, hogy oltassák be magukat, akik eddig ódzkodtak a vakcináktól.

– fogalmazott a miniszter, aki ugyanakkor az esetleges külföldi utazásokról még nem kívánt véleményt formálni.

A jelenleg 7600 rendelkezésre álló intenzív ágyon több mint ötezer koronavírusos fertőzöttet ápolnak a más súlyos betegségben szenvedők mellett. Országosan az intenzív ágyak 90 százaléka foglalt, és azoknak 60 százalékán fekszenek fertőzöttek, Párizsban a leginkább túlterhelt az ellátórendszer. Az elmúlt héten a napi esetszám átlaga 36 ezer volt, 100 ezer lakosra 377 fertőzött jut, a kórházakban 28 ezer fertőzöttet ápolnak, a pozitív tesztek aránya 8 százalék, a reprodukciós ráta 1,2. A járvány kezdete óta az elhunytak száma meghaladta a 95 ezret.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.