Pesti Srácok

Két komoly vonatbaleset is történt ma Magyarországon

null

Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint meghalt annak a kisteherautónak a vezetője is, amely ugyancsak vonatnak ütközött kedden az ináncsi vasúti átjáróban

Újfehértón a katasztrófavédelem helyszíni információi szerint egy mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött. A balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a balesetben a traktor sofőrje meghalt, a vonatokon pedig öten sérültek meg, az első információk szerint könnyebben. A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta: a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott. Az ütközésben a Debrecenből Záhonyba induló, valamint a Záhonyból Püspökladányba tartó vonat érintett; utóbbi kocsijai siklottak ki, azon sérült meg a mozdonyvezető és több utas.

Ináncson is halálos áldozatot követelt a baleset

Meghalt annak a kisteherautónak a vezetője is, amely vonatnak ütközött kedden az ináncsi vasúti átjáróban. A rendőrség tájékoztatása szerint a harmincöt éves szakáldi férfi a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott be a kisteherautóval Ináncson a Kossuth Lajos úton lévő vasúti átjáróba. A balesetben a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A Mávinform korábban azt közölte, hogy a jármű Ináncs megállóhelynél a Hidasnémetiből Budapestre tartó Hernád-Zemplén InterCity vonat oldalának ütközött; a baleset idején az átjáróban a fénysorompó rendben működött.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.