Pesti Srácok

Koronavírus – Ukrajnában több mint negyvenkétezer áldozatot szedett a járvány

Koronavírus – Ukrajnában több mint negyvenkétezer áldozatot szedett a járvány

Ukrajnában szombatra tovább mérséklődött valamelyest a koronavírus-fertőzés terjedése, mintegy 12 700, a megelőző napinál több mint másfél ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, viszont megint csaknem négyszázan haltak meg, így velük együtt a járvány tavaly tavaszi kezdete óta elhunytak száma meghaladta a negyvenkétezret.

A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 12 711 új esettel 2 017 341-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 392-vel 42 092-ra. A halálos áldozatok száma csütörtökre lépte át a 41 ezret, hétfőre a negyvenezrest, a harmincezret pedig egy hónapja, március 22-én haladta meg. Eddig 1 565 954-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 13 700-an, így az aktív betegek száma több mint 1300-zal, 409 295-re csökkent. Kórházba most kevesebb, 3508 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon 3728, korábban négyezer körüli, illetve afölötti volt. A legtöbb új beteget, 1268-at a megelőző naphoz hasonlóan megint az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombaton a Facebookon közölte, hogy eddig 522 383-an kapták meg Ukrajnában a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, másodikat öten. Előző nap 14 339 embert oltottak be az országban. Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint most már háromféle oltóanyaggal oltanak: Covishielddel, a kínai Sinovac vállalat által gyártott Coronavackal és a Pfizer/BioNTech Comirnaty néven forgalomba hozott vakcinájával. Eddig valamivel több mint félmillióan kapták meg Ukrajnában az első oltást, még csak öten a másodikat is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?