Pesti Srácok

Közös bűnüldöző szervet hoznak létre a Duna régió országai

A Duna régió tizenegy országának határán átnyúló szervezett és súlyos bűncselekmények elleni küzdelem érdekében az EU Bizottsága létrehozta az EU Stratégiát a Duna Régióért, röviden az EUSTR-t.

A bűnözés nem ismer határokat, de ez ellen nemzetközi összefogással a bűnüldöző szervek is felléphetnek. Európa Dunához köthető országainak rendőrségei és nyomozó ügyészségei idén tavasztól új egyezmény értelmében segítik egymás bűnügyi felderítő munkáját, illetve a bűnözők közös erőkkel történő elfogását. Az új bűnüldözői stratégia Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Bulgária, Románia, Moldova és Ukrajna rendőrségei között jött létre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleménye szerint az új nemzetközi stratégia célja, hogy megerősítse az eddigi két–és többoldalú, egyes országok közötti együttműködéseket, fókuszba helyezve a biztonságot. A tagállamok képviselői évente kétszer üléseznek, hogy áttekintsék a közbiztonságot érintő aktualitásokat és a szükséges intézkedéseket – írja a Magyar Nemzet.

Számos projekt keretében küzdenek az illegális foglalkoztatás, illetve ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, a belföldi és nemzetközi betörésekkel szemben. Közös megközelítésmódot és módszertant dolgoznak ki a korrupció visszaszorítására is. Együttműködés lesz az illegális droglaboratóriumok felszámolásában is. A magyar rendőrség közleménye szerint mindezek csak egy kis szeletei annak az összefogásnak, amelyhez keretet biztosít az EUSTR. A 14 ország rendőri szervei az új stratégia alapján mélyebben tudnak összekapcsolódni a nemzetközi, ezzel az egyes tagállamokon belüli bűnözés visszaszorításának érdekében is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet, Police.hu; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.