Pesti Srácok

Már több mint hatszázötvenezer maszkot gyártott az állami kutatócég

null

A gyártókapacitások tavalyi kiépítése óta 665 000 darab FFP2-es maszk készült el a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-nél – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint a tárca államtitkára. Schanda Tamás emlékeztetett: a koronavírus-járvány első hulláma során az országoknak többnyire ázsiai piacokról kellett beszerezniük az alapvető védőeszközöket. Azóta viszont beindult a gyártás, ami nagyban szolgálja a magyar emberek biztonságát.

Amikor 2020 elején belföldre is begyűrűzött a koronavírus-járvány, a többi európai országhoz hasonlóan Magyarország szinte mindenből behozatalra szorult, ami alapvetőnek számít a védekezésben. Az exportképes – elsősorban ázsiai – piacokon pedig óriási volt az államok közötti felvásárlási verseny – idézte fel az egy évvel ezelőtti helyzetet Schanda Tamás. A kormány akkor úgy döntött, hogy Magyarországnak ki kell építenie a megfelelő gyártókapacitásokat, hogy biztonságosabb körülmények között élhessenek és dolgozhassanak az emberek. Kormányzati támogatással és koordinációban magyar vállalatok, intézmények és kutatók sora kezdett munkába azért, hogy a védekezéshez szükséges eszközök itthoni gyártása lehetővé váljon - mondta az államtitkár.

Az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. is ekkor kezdett FFP2-es maszkok gyártásába. Az elmúlt tíz hónapban összesen 665 450 darab maszkot készítettek, és ma már napi tízezres gyártókapacitással dolgoznak. A védőeszközöket az Országos Kórházi Főigazgatóság kapja meg. Schanda Tamás kiemelte: Magyarország a külső kitettség csökkentése érdekében más létfontosságú termékekből is képessé válik az önellátásra a fertőtlenítőszerektől a lélegeztető gépekig. Debrecenben az egyetem bázisán nemzeti oltóanyaggyár épül, amely akár már 2022 végétől koronavírus-vakcinát állíthat elő.

Forrás: MTI, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.