Pesti Srácok

Orbán Viktor kiosztotta az ellenzéket: Az oltásellenesek, vagyis az Önök lelkén is emberéletek száradnak!

Az országgyűlés hétfői ülésnapján Orbán Viktor miniszterelnök ismét arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy fejezzék be oltásellenes propagandájukat, ami miatt emberéletek kerülnek veszélybe. Azt is elmondta, hogy a beoltottság tekintetében hazánk az uniós államok közül az "első, második helyen áll", a kormány a járvány kezdetétől a magyar emberek egészségének megőrzéséért küzd. Az ellenzéki pártok oltásellenes propagandájáról pedig kifejtette: az igazi veszélyt ez jelenti. Hozzátette: emberéletek száradnak azoknak a lelkén, akik ilyet tesznek.

A kormányfő közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, amelyben elmondja véleményét arról, hogy a koronavírus-járvány idején különösen nagy felelősségük van abban, hogy emberéleteket tesznek kockára. Kifejtette: az igazi veszély az, ha lebeszélik az embereket az oltásról, majd felidézte, hogy volt olyan ellenzéki képviselő, aki aláírta az orosz vakcina elleni petíciót, majd beadatta magának. Ezt a miniszterelnök úgy értékelte, hogy igencsak álságos és veszélyes, Orbán Viktor szavai szerint ugyanis "emberéletek száradnak a lelkükön" azoknak, akik lebeszélnek másokat az oltásról. Úgy fogalmazott:

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.