Pesti Srácok

További negyven nappal hosszabbította meg a veszélyhelyzetet Szlovákia

További negyven nappal hosszabbította meg a veszélyhelyzetet Szlovákia

Megszavazta a szlovák parlament csütörtök este a koronavírus-járvány miatt október elsején bevezetett veszélyhelyzet hatályának meghosszabbítását újabb negyven nappal. A jelen lévő 96 képviselő közül 78 szavazott igennel, 15-en ellenezték. A parlament ezzel jóváhagyta a kormány március 17-i döntését a veszélyhelyzet meghosszabbításáról március 20-tól újabb negyven napra. A tavaly októberben bevezetett veszélyhelyzetet negyedik alkalommal hosszabbították meg a járványügyi helyzetre hivatkozva.

A veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását az a törvény tette lehetővé, amelyet tavaly decemberben hagyott jóvá a törvényhozás. A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt élénken ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta. A törvény alapján a szlovák kormány elvben akárhányszor meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, a meghosszabbításokat azonban a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de elég, ha ezt húsz nappal a kormánydöntés hatálybalépése után teszi meg. A járványkezelés válságba sodorta a szlovák kormánykoalíciót, több kabinettag távozott posztjáról. Igor Matovič miniszterelnök tíz nappal ezelőtt jelentette be, hogy hajlandó lemondani a kormányfői posztról és más posztot betölteni a kabinetben. Zuzana Čaputová államfő kedden elfogadta Matovič lemondását, majd csütörtökön kinevezte Eduard Heger volt pénzügyminiszter miniszterelnöknek. Matovič a pénzügyi tárcát vezeti az új kabinetben.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a mintegy öt és fél millió lakosú országban a koronavírus-járvány kezdete óta 362 489 ember kapta el a vírust, és 9790-en haltak bele a vírus okozta Covid-19-betegség szövődményeibe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.