Pesti Srácok

Újabb performansz, avagy a kínai veszedelemtől reszketnek a Momentum üdvöskéi (Videó)

Ahelyett, hogy kiélveznék a nyitott teraszok nyújtotta lehetőségeket, értelmetlen performanszba kezdtek a Momentum üdvöskéi. Orosz Anna, Tompos Márton és Szél Bernadett vörös csillagot és Orbán Viktort ábrázoló plakátokat ragasztottak a Fidesz-székház épületére.

– kezdte Orosz Anna a párt által közzétett Facebook-videóban. A Momentum elnökségi tagja szerint ez az összeg több, mint amennyit az egész magyar felsőoktatás kap a költségvetésből, továbbá a kínai kampuszt annak a Diákvárosnak a helyszínén akarják felépíteni, amely több ezer magyar diáknak és oktatónak biztosítana színvonalas lakhatást. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Tompos Márton elmondása szerint a Fudan Egyetem példája csak egy újabb fejezet abban a sorozatban, amelyben az Orbán-kormány nem Magyarország érdekeit nézi, hanem a kínai kommunista pártét. Ugyanez történt a kínai vakcinabeszerzéseknél, a Budapest-Belgrád vasútnál és ez történik most is.

– mondta. Szél Bernadett szerint míg 2014-ben legalább szavazhatott az országgyűlés az ekkora mértékű hitelfelvételről, ma már ezt sem teheti meg.

– magyarázta a parlamenti képviselő. Végül a politikusok a TizenX tagjaival vörös csillagot és Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló plakátokat ragasztottak a Fidesz székházára.

Forrás: Mandiner/Facebook; Fotó: Képernyőfotó