Pesti Srácok

Ujhelyi István támogatja a Fudan Egyetem budapesti campusát

null

Örül annak, hogy a Fudan Budapestet választja bázisául, és természetesnek tartja, hogy az együttműködés keretében az egyetemnek telket ajánlottak fel – mondta a Magyar Nemzetnek Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője ugyanakkor bírálta a beruházásra szánt hitel mértékét, és azt hangoztatta: Budapesten egyszerre kell helye legyen a Fudan mellett a CEU-nak is. A DK-s Oláh Lajos viszont annak ellenére nem reagált, hogy elnöke a Nagy Fal Magyar–Kínai Barátság Egyesületnek és alapítója a Kínai–Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak.

– mondta Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselőjét azért kérdezte a Magyar Nemzet, mert több mint egy évtizede nyíltan támogatja a Kínával való szoros együttműködést – kiemelten az oktatás és a turisztika területén –, többször járt az ázsiai országban, nem utolsósorban pedig a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős uniós küldöttség tagja is. A politikus azt mondta: alapvetően örül annak, hogy az egyetem Budapestet választja bázisául.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Ujhelyi, aki ugyanakkor a beruházás körülményeit, így a szerinte irdatlan nagy hitelt érthetetlennek nevezte, így azt ellenzi. A politikus abban igazat adott Karácsony Gergelynek, hogy a Fudan campusa nem szoríthatja ki a magyar diákok városának egyetlen tervezett elemét sem. Megjegyezte azt is, hogy szerinte Budapesten egyszerre kell helye legyen a Fudan mellett a CEU-nak is.

Nem reagált ugyanakkor a Magyar Nemzet megkeresésére Oláh Lajos, pedig a DK országgyűlési képviselője Ujhelyihez hasonlóan régi, elkötelezett híve a magyar–kínai kapcsolatoknak. Oláh az elnöke a Nagy Fal Magyar–Kínai Barátság Egyesületnek, alapítója továbbá a Kínai–Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak. A Gyurcsány-párti politikus utóbbiról egy 2013-ban interjúban úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Kína, a magyar és a kínai nép között nagyon szoros kötelék van. Ez a kötelék sok apró szálból áll, számtalan van, ami a múltban köttetett és nagyon sok, ami a jelenben jön létre. A díj céljáról pedig azt mondta, az köszönet azoknak az embereknek és szervezeteknek, akik sokat tettek azért, hogy ez a kapcsolat fejlődjön. Oláh Lajos ekkor még elégedetten számolt be arról is, hogy a díj megalapítását mások mellett Szijjártó Péter és Ujhelyi István is támogatta. Oláh 2019 januárjában még az Emmi-hez fordult, arról érdeklődve, hogy hány kínai tanul a hazai egyetemeken. Miután kérdéseire választ kapott, újabb megkereséssel fordult a minisztériumhoz, amelyben azt a kérdést is feltette, hogy milyen népszerűsítő anyagok készülnek a kínai diákok számára a magyar felsőoktatásról.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.