Pesti Srácok

Újra lehet jelentkezni az NKE tehetséggondozó programjára

Újra lehet jelentkezni az NKE tehetséggondozó programjára

Újra lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tehetséggondozó programjára, amely idén ősszel már a második évfolyamát indítja el. A diákok külföldi tapasztalatokat is szerezhetnek, de innovatív oktatási formákkal is találkozhatnak.

Az egyetem közleményében kiemelte: az ingyenes lakhatást, kiemelt ösztöndíjat és személyre szabott képzést nyújtó Ludovika Collegium azért jött létre, hogy minél több, a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, közérdeket szem előtt tartó szakembert biztosítson a magyar állam számára. A hat féléves képzésre – más tehetséggondozó programoktól eltérően – bármely tudományterület hallgatói jelentkezhetnek, így egy olyan egyetemközi szakmai műhely és hallgatói közösség jön létre, amelynek eltérő tudományos háttérrel rendelkező tagjai egymást is ösztönzik az új ismeretek megszerzésére. A Ludovika Collegiumba az NKE hallgatói mellett más, magyarországi székhelyű felsőoktatási intézményben, nappali képzésben tanuló fiatalok is jelentkezhetnek, akik közül egy többlépcsős felvételi eljárásban választják ki a legtehetségesebb, leginkább motivált hallgatókat.

Személyes figyelem a hallgatókon

A magyar és a globális környezet aktuális kihívásaira is reflektáló, a külföldi tapasztalatszerzést is lehetővé tevő programban a tantermi jellegű képzés mellett innovatív oktatási formákkal is találkozhatnak a résztvevők: hackathonok, szimulációs gyakorlatok, csoportos projektmunkák is várnak a leendő hallgatókra – fejtették ki.

PestiSracok facebook image

Kiemelték azt is, hogy minden hallgatóra személyes figyelem hárul és a fejlesztést az NKE oktatói mellett hazai és külföldi mentorok is segítik.

– fogalmaztak.

A hallgatói tehetséggondozó programra május 10-ig lehet jelentkezni. További információk a https://ludovikacollegium.hu/ weblapon olvashatók, vagy az [email protected] címen kérhetők – áll az NKE közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.