Pesti Srácok

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari imádta a Vas megyei Velem községet, több évtizede élt a településen, aminek a díszpolgárává is választották 2018-ban. A falu polgármestere, Bakos László árulta el a Ripostnak, hogy a településen szobrot kap Törőcsik Mari, és utcát is elneveznek róla.

Mindenképp szeretnénk méltó emléket állítani neki Velemen. Szobor is készül róla, valamint egy utcát is elnevezünk Mariról. Én azért Marizom, mert tegező viszonyban voltunk. Négy éve költöztem Velembe, 2019-ben lettem polgármester, már akkor novemberben felköszöntöttem a 81. születésnapján. Tavaly, amikor 85 éves lett, a vírushelyzet miatt nem akartam bemenni hozzá, de ő személyesen felhívott és ezt mondta: mi az, hogy nem jössz be? – emlékezett vissza megrendülten a polgármester, akit nagyon mélyen érintett Törőcsik halála. Végül tavaly is meglátogattam, maszkban és minden óvintézkedést betartva. Ezek az emlékek örökre nyomot fognak hagyni bennem. A gondozója mindig mondta, hogy menjek gyakrabban, mert a Mari nagyon szeret engem, mindig viccelődök, vidámságot csempészek a mindennapjaiba. Ahogy az időm engedte, mentem is – emlékezett vissza Bakos László. A polgármester épp üzleti úton van, ő is reggel kapta a tragikus hírt. Nagyon lesújtotta, azt mondta, alig találja a szavakat. Azt, hogy pontosan milyen lesz Törőcsik Mari szobra, még nem lehet tudni, de az biztos, hogy méltó lesz a színésznőhöz.

Forrás: Ripost ; Fotó: Ripost

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.