Pesti Srácok

A koronavírus tüneteit is enyhíti az oltás

null

Enyhíti a hosszan tartó Covid-19 tüneteit a koronavírus elleni oltás – derült ki egy nemzetközi felmérésből, amely válaszadóinak mintegy 55 százaléka mondta azt, hogy javult az állapota az első adag – főként mRNS – vakcina után. A felmérés megnyugtathatja a hosszan tartó Covid-19-ben szenvedőket azzal kapcsolatban, hogy állapotuk nem fog romlani az oltás után.

A felmérést a hosszan tartó Covid-19-ben szenvedőket képviselő csoport, a LongCovidSOS végezte 812 ember bevonásával az Egyesült Királyságban és a világ más országaiban a közösségi média segítségével. A résztvevőktől azt kérték, hogy várjanak a válaszadással legalább egy hetet az első oltás után, elkerülendő azt, hogy az oltás esetleges mellékhatásait összekeverjék a betegség tüneteivel – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján. A hosszan tartó Covid-19 tizennégy legáltalánosabb tünetét hasonlították össze az oltás első adagjának felvétele előtti és utáni időszakban. Az adatok azt mutatták, hogy a válaszadók 56,7 százaléka tapasztalt általános javulást a tüneteket illetően, 24,6 százaléka mondta azt, hogy állapota nem változott és 18,7 százaléka közölte, hogy tünetei súlyosbodtak. Általánosságban azok, akik mRNS (Pfizer/BioNTech vagy Moderna) vakcinát kaptak, nagyobb javulásról számoltak be azokhoz képest, akik adenovírus (Oxford/AstraZeneca) oltást kaptak. Nagyobb valószínűséggel számoltak be azon tüneteik, mint a fáradtság, a tompa agy, az izomfájdalom javulásáról azok, akiket Moderna-vakcinával oltottak be és ők voltak azok, akik a legkevésbé panaszkodtak arra, hogy állapotuk romlott.

Az adatok nagyon bátorítóak, de nem tudjuk, hogy meddig tart ez – mondta Ondine Sherwood, a felmérés adatainak elemzője. Ezek az adatok nem bizonyítják határozottan, hogy az oltástól javultak a betegek tünetei, ez lehetséges hosszú hónapokon át tartó betegség után is. Ám figyelembe kell venni azt, hogy a felmérésben részt vevő 130 ember mindkét adag oltást megkapta, és néhányuk állapota javult az első adag után, majd tüneteik ismét kiújultak, ám a második adag oltás után ismét jobb lett az állapotuk – mondta David Strain, az Exeteri Egyetem oktatója, a felmérés másik elemzője. Nem ismert, hogy egyes embereknél miért alakul ki a hosszan tartó Covid-19, immunológusok feltételezik, hogy egy vagy több ok kombinációja okozhatja: a szervezetben maradó koronavírus makacsága, a fertőzés után a vírus részeinek hosszan tartó megmaradása vagy az immunrendszer túlzott reakciója és az egészsége szövetek megtámadása a fertőzésre adott válasz által. Az elemzés azt jelzi, hogy a Covid-19 elleni vakcinák segítenek helyreállítani az immunrendszert, a szervezet tudtára adni, hogy védekező rendszerének válaszolni kell a vírusra, nem megtámadni az immunrendszert - magyarázta Strain, hozzátéve, hogy ez a magyarázat egyelőre csak feltételezés, amelyet további kutatásokkal kell alátámasztani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.