Pesti Srácok

Ausztria és Magyarország sem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

Ausztria és Magyarország sem támogatja az egységes európai minimálbér bevezetését

Ausztria és Magyarország is úgy látja, hogy az európai uniós tagországok különbözősége miatt nem célszerű Brüsszelből szabályozni, hogy milyen legyen az egységes minimálbér az EU-ban – derült ki azon a találkozón, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter folytatott szombaton, Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel. A két miniszter az EU-tagországok informális kormányfői találkozójának helyszínén találkozott.

– fogalmazott Palkovics László a közmédiának nyilatkozva. A miniszter beszámolt arról is, hogy megbeszélést folytattak a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci helyzetről, hiszen a két ország sok területen ugyanazokkal a problémákkal szembesült. Egyetértettek egyebek között abban, hogy a távmunkával kapcsolatos döntéseket az érintettekre, vagyis a munkaadókra és a munkavállalókra kell hagyni, de a járvány tanulságaiból kiindulva meg kell nézni, szükség van-e az állam részéről módosításra, szabályozásra, ösztönzésre. A két ország ebben a kérdésben is együtt fog működni, megosztja tapasztalatait, hiszen méreteiben, gazdasági szerkezetében hasonló.

Tárgyaltak a járvány utáni újraindítás részleteiről is – mondta a magyar miniszter. Megállapodtak abban, hogy intenzívebbé teszik az együttműködést a határon túlra járó dolgozók helyzetének megkönnyítése, illetve a turizmus újraindítása érdekében. A nyilatkozatban Palkovics László kitért arra is, hogy Magyarország nem támogatja az egységes uniós adórendszert; azon az állásponton van, hogy például a társasági nyereségadót az egyes országoknak saját maguknak kell meghatározniuk, hiszen a tagállamok más-más fejlettségi szinten vannak, más a gazdaságszerkezetük. Hozzátette, hogy ha mégis egységesítésről születik döntés, számos eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodni lehessen hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.