Pesti Srácok

Bencsik Gábor szerint Salgó kényszerítette Karikó Katalint, hogy mondjon igent a beszervezésre

null

Bencsik Gábor, a Demokrata munkatársa közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy mi a Momentum igazi arca. Bencsik arról is írt, hogy Salgó László az az ember, aki 43 évvel ezelőtt zsarolással rákényszerítette Karikó Katalint, a kutatói kitartás hősét a kádári titkosszolgálatokkal való együttműködés aláírására – írta.

Bencsik szerint valamikor régen, úgy két-három évvel ezelőtt a Momentum még azzal kampányolt, hogy ők azok, akik nemhogy a régi rendszert, de még az elmúlt harminc évet is meghaladják, akik új lapot nyitnak a magyar történelemben. Nos, Bencsik az alábbi képet javasolja tanulmányozni. A képen látható az, amiről Bencsik ír:

Lamperth Mónika belügyminiszter, Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnököt helyettesítő miniszter, Bene László vezérőrnagy, az új országos rendőrfőkapitány és Salgó László vezérőrnagy, leköszönő országos rendőrfőkapitány, az Országos Rendőr-főkapitányság épületében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Azt írta mellé:

PestiSracok facebook image

Később a bejegyzését azzal egészítette ki:

– írta. Persze Gyurcsány akkor már miniszter volt és javában készült az előrelépésre.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.