Pesti Srácok

Elszabadult egy kínai rakéta, de nem tudják, hol fog becsapódni a Földbe

null

Elszabadult egy kínai rakéta, nem tudni, hová csapódhat be. Jelenleg körülbelül 90 percenként kerüli meg a rakéta a Földet, és közben folyamatosan közelít bolygónkhoz – írja a Mandiner.

A Hosszú menetelés 5B névre keresztelt rakétát Hajnan tartományból lőtték ki még április 29-én – írja a Guardianre hivatkozva a Mandiner. A rakéta 30 méter hosszú, 21 tonnás és nagyjából 27 ezer km/h-ás végsebesség elérésére képes. Jonathan McDowell asztrofizikus a lap megkeresésére elmondta: nagy esélyt lát arra, hogy a rakéta jelentős része az atmoszféra és a súrlódás martalékává válik és elég, azonban még így is nagyobb darabokra hullhat, becsapódáskor pedig sérüléseket okozhat. A szakértő emlékeztet: Kínából korábban már fellőttek egy ilyen rakétát, amelyről vasrudak szakadtak le. A részek Elefántcsontpart egyes épületeiben okoztak károkat, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt emberi tragédia is az incidens közben – írják az összefoglalóban. A Föld nagyjából háromnegyedét tengerek és óceánok borítják, ezért nagy esély van arra, hogy érintetlen vízfelületre esik le a rakéta és az alkatrészei, ám McDowell szerint ez sem biztos.

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: MTI/EPA/COSTFOTO

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.