Pesti Srácok

Erdélyben is megjelent a madárinfluenza

null

A H5N8-as típusú madárinfluenza-vírus jelentélét mutatták ki egy Maros megyében, Nyárádtőn működő baromfifarmon, ezért elrendelték a teljes állomány (180 ezer szárnyas) elpusztítását – közölte pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (ANSVSA).

A farmon szigorúan korlátozták a szárnyasok, a személyzet és a tápanyagot szállító teherautók mozgását és megkezdték a fertőző gócban található szárnyasok kényszervágását. A tetemeket elégetik, mindent, amivel érintkezésbe kerültek, megsemmisítenek, majd a farm teljes területét, járműveit és gépeit fertőtlenítik. Az ANSVSA Maros megyei kirendeltsége három kilométeres sugarú körben védőkörzetet rendelt el, ezen belül valamennyi baromfifarmot állatorvosok vizsgálnak meg. Betiltották a szárnyasok és tojások mozgatását, illetve a szabad levegőn történő tenyésztésüket, valamint elrendelték a kacsák és libák elkülönítését a többi háziszárnyastól. Az érintett farm tíz kilométeres körzetében – amelybe a megyeszékhely Marosvásárhely is beletartozik –megfigyelési zónát alakítottak ki. A román közlekedésrendészet megerősíti az ellenőrzést az országhatár közelében azokon az útvonalakon, amelyeken az élő állatok, a tojás, valamint a szárnyashús szállítását bonyolítják le Románia, illetve Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Bulgária és más – a madárinfluenza által érintett – európai uniós országok között. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okoz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szandzsaj Baid

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.