Pesti Srácok

A BKK idén csak bírságra több mint 7 millió forintot fizetett ki, mert nem tartotta be a határidőket

null

Bírságra van pénze a fővárosnak, mert a hanyag munkát nem tudják mellőzni – írta a budapesti Fidesz szerdán a Facebook-oldalán.

A budapesti Fidesz Facebook-bejegyzése tudatta, hogy 7 millió 200 ezer forintot fizetett ki a BKK (Budapest Közlekedési Központ) csak idén bírságra, pedig csak be kellett volna tartania a határidőket és a törvényeket. Kifejtették, hogy 3 millió 400 ezer forintos bírságot kapott a közlekedési cég, mert a védőlábbelik beszerzésekor megsértette a közbeszerzési jogszabályokat, 1 millió 100 ezer forintos bírságot szintén a közbeszerzési szabályok megsértése miatt a soremelők beszerzésekor, és ugyanebből az okból további 1 millió 200 ezer forintos bírságot. Hozzátették azt is, hogy a BKK-t 1 millió 400 ezer forintra büntették a műhelygépek, szerszámok beszerzésekor, az eljárás ugyanis rendkívüli mértékben elhúzódott (17 hónappal az eredményhirdetés után kötöttek csak szerződést a nyertes céggel). A felsorolást úgy folytatták: százezer forintra bírságolták a fővárosi közlekedési vállalatot azért, mert a fogyasztói panaszokkal kapcsolatban nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el.

– fogalmazott a budapesti Fidesz a bejegyzésben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.