Pesti Srácok

Hősök napja – Benkő Tibor megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékkövét

null

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kormány nevében koszorút helyezett a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékkövénél vasárnap délelőtt, a magyar hősök emlékünnepén. A miniszter a helyszínen a közmédiának nyilatkozva kiemelte, hogy "ezen a napon a hősökre emlékezünk; ennek történelmi múltja és hagyománya van".

Felidézte: már az első világháborúban megfogalmazódott, hogy meg kell emlékezni a hős katonákról, akik a fronton életüket, vérüket áldozták a haza érdekében. 1917-ben született született az első törvény, amely kimondta, hogy a településeken meg kell emlékezni a hősökről; már az első világháborúban megjelentek az első emlékművek, emléktáblák. A fővárosi Hősök terén lévő Magyar Hősök Emlékkövét 1929-ben avatták fel. A miniszter kitért arra is, hogy 1945 után feledésbe merültek a hősi emlékművek és a katonák is, akik életüket áldozták a hazáért az ország érdekeiért, majd 2001-ben született meg az újabb törvény, amely visszahozta a hősökre való emlékezést.

– tette hozzá a politikus. Benkő Tibor azt mondta: a hősök napja az utókor számára azt üzeni, hogy emlékezni kell.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter.

Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 30-án – emlékeznek az elmúlt ezredév magyar hőseire, akik életüket adták a hazáért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.