Pesti Srácok

Így lehet ma részt venni a gyermeknapi programokon

null
Budapest, 2016. május 28. Utasok szállnak fel a budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötõ Gyermekvasútra a Szépjuhászné állomáson 2016. május 28-án. Gyereknap alkalmából a hétvégén ingyen utazhatnak a kicsik a világ leghosszabb olyan vasútvonalán - 11,7018 kilométeren - amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Gyermeknapon a reggel nyolc óra és este nyolc óra között szervezett gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük lévő tizennyolc év alatti gyerekek, fiatalok is részt vehetnek. A szabadban tartott kisebb rendezvények, amelyek létszáma nem haladja meg az ötszáz főt, bárki által látogathatók. A kulturális eseményeket, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben, illetve a szabadban tartott, ötszáz főt meghaladó rendezvényeket csak a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap idézte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt, aki a gyereknaphoz kapcsolódóan hangsúlyozta:

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig azt mondta:

PestiSracok facebook image

Eközben Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára már ma megkezdte a hangolódást a gyereknapra, miután a közösségi oldalára feltöltött kép tanúsága szerint az unokáival töltötte a napot.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán, Facebook