Pesti Srácok

Ismét vizsgálják civil kezdeményezésre az amerikai elnökválasztás levélszavazatainak egy részét Fulton megyében

null

Georgia állam egyik bírósága arról döntött, hogy ismét felnyithatják a 2020-as amerikai elnökválasztás során leadott levélszavazatok egy részét az alaposabb kivizsgálás érdekében – írja a Magyar Nemzet. Mint emlékezetes, nagyon sok kétség merült fel a tavalyi amerikai választások szabályszerűségével és tisztességességével kapcsolatban. Az amerikai jobboldal utóvédharcának döntő része lehet, ha ezeket a kétségeket sikerül megerősíteni.

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Brian Amero bíró határozatának értelmében Fulton megye mintegy száznegyvenötezer levélszavazatát ellenőrizheti egy aktivistákból álló csoport, amely a vizsgálódása során akár még elektronikus másolatot is készíthet. A kilenc állampolgár még karácsony táján nyújtott be keresetet Fulton megyében a szavazás helytelen lebonyolítása miatt. Georgia állam lakosai szerint a voksok átvizsgálása ugyan nem fogja megváltoztatni a hitelesített választási eredményt, de bebizonyítja, hogy Fulton megye nem tartotta be az előírásokat, például helytelenül járt el a szavazatok dokumentálásakor, illetve nem biztosított törvényes keretet a szavazás ellenőrzésére. A pénteki bírói döntés határozott előrelépést jelent azok után, hogy számos hasonló keresetet utasítottak el eddig Georgiában.

– jelentette ki Garland Favorito, a választási felügyelőbizottság tagja és az ügy egyik felperese. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Brad Raffensperger georgiai államminiszter pénteken állásfoglalásában üdvözölte a Fulton megyei bíró döntését.

– mondta. Kelly Loeffler, Georgia előző, republikánus párti szenátora – aki januárban, az amerikai szenátusi pótválasztáson demokrata párti kihívójával, Raphael Warnockkal szemben veszített – szintén kifejezte véleményét a bírósági ügyről:

Az ügy pozitív kimenetele Egyesült Államok-szerte kikövezheti az utat ahhoz, hogy hasonló csoportok követelései is teljesülhessenek a szavazatok kivizsgálásához. Donald Trump előző elnök és republikánus szövetségesei több hónapot töltöttek el azzal, hogy kiderítsék, történt-e választási csalás a 2020-as szavazáskor. Az állami és a szövetségi bíróságok azonban sorra elutasították keresetüket, kétségbe vonva állításukat, miszerint Joe Biden demokrata párti elnök elcsalta a választást – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.