Pesti Srácok

Joe Biden mégis megemelte a befogadható migránsok létszámát

null

62 500 főre megemeli az idei pénzügyi évben az Egyesült Államok által befogadható migránsok létszámának felső határát – jelentette be hétfői közleményében Joe Biden amerikai elnök.

– tette hozzá.

Donald Trump volt amerikai republikánus elnök hivatali ideje alatt folyamatosan csökkentették a befogadási plafont, amelyet Barack Obama adminisztrációja idején 110 ezerre emeltek. A Trump-kormányzat már 2017-ben 50 000 főben korlátozta a befogadható migránsok számát, 2018-ban évi 45 000-es kvótát állapított meg, amelyet először 30 000-re, majd 15 000-re csökkentettek. Joe Biden közleményében elismerte, hogy ebben a pénzügyi évben nem érik el – az általa néhány hónappal ezelőtt megígért – 125 000 fős felső határt. Az elnök szerint ugyanis időbe telik, amíg újjáépítik a menekültek tízezreinek befogadásához és támogatásához szükséges infrastruktúrát. Elkötelezettségét fejezte ki ugyanakkor amellett, hogy az első teljes költségvetési éve alatt 125 000 főre fogja emelni a felső határt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az elnök. Joe Biden április közepén sürgősségi elnöki rendeletben döntött arról, hogy nem változtat az elődje, Donald Trump által megállapított 15 000 fős felső korláton. A bejelentést követően saját pártja, a demokraták és a menekültügyi szervezetek részéről egyaránt sok kritika érte az elnököt. Trump a bevándorlást akarta korlátozni azzal, hogy az Egyesült Államok által befogadható menekültek számát minden korábbinál alacsonyabb szinten határozta meg. Biden áprilisi döntését arculcsapásként értékelték mindazok, akik abban bíztak, hogy a demokrata párti politikus eltörli elődje bevándorlást korlátozó intézkedéseit. Néhány nappal később a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy az elnök május 15-ig döntést hoz a plafon megemeléséről.

A menekültek befogadásának meghatározása az amerikai menekültügyi rendszernek pusztán az egyik eleme, és azokra vonatkozik, akik menedékkérelmük ellenőrzése alatt is külföldön vannak, és már regisztrált menedékkérőként érkeznek az országba. Az Egyesült Államok területére illegálisan belépő és ott menedékkérelmet benyújtó emberekre ez a plafon nem vonatkozik.

Joe Biden hivatalba lépése után számos olyan kormányzati intézkedés született, amely arra ösztönözte a migránsokat, hogy elinduljanak az Egyesült Államok felé. Biden hatályon kívül helyezte például Trump "Maradj Mexikóban" nevű intézkedését (amelynek értelmében a migránsoknak Mexikóban kellett volna kivárniuk kérelmük elbírálását), de leállította a határfal építését is, és úgy döntött, hogy a kísérő nélküli kiskorú migránsokat nem küldik vissza a határról. Mindennek következtében évtizedek óta nem látott káosz és válsághelyzet alakult ki az Egyesült Államok déli határain.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Getty Images North America/Chip Somodevilla

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.