Pesti Srácok

Karácsonyt építgeti a Telex – A miniszterelnök-jelölt-jelölt szerint ő már kinőtte a diszlexiáját (amiről nem is tudott)

A Telex a napokban hozta le legújabb videóját, a Telex magyarázót, amelynek legújabb részében maga Karácsony Gergely vallotta be, hogy komoly gondjai voltak a gyermekkori diszlexiája miatt felnőttként, ugyanakkor mindezért rutinosan a nem megfelelő nyelvoktatást tette felelőssé. Mellékesen az is kiderül a videóból, hogy Karácsony szerint Orbán Viktor egy gonosz ember, ő pedig igyekszik nem azzá válni. És egyébként is, ő már minden tökéletlenségét kinőtte. Karácsony Gergely nagyon jó véleménnyel van magáról. És egészen elképesztően gyorsan tud olvasni (most már). Ezen képességével egyébként egykor "sokkolta" a diákjait és most kollégáit is ezzel ijesztegeti.

Karácsonnyal a videó mellett miniszterelnök-jelölt-jelölti interjút is készített a Telex, amelyben többek között a főpolgármesteri munkájáról, az ellenzéki összefogásról, határon túli magyarokról, potenciális árnyékkormányról, illetve az angoltudása körül kialakult politikai botrányról is kérdezték. Karácsony azt mondta a Telexnek, hogy a nem megfelelő nyelvoktatás súlyos probléma Magyarországon.

– mondta a főpolgármester, aki nem emlékszik arra, hogy annak idején Nyírtasson foglalkoztak volna ezzel az iskolában, és attól tart, hogy

PestiSracok facebook image

Szerinte Orbán egy gonosz ember

Karácsony jövőbeni terveiről is beszélt az interjúban.

– mondta Karácsony. Elmondása szerint a képolvasás azt jelenti, hogy gyorsan el tud olvasni hosszabb, bonyolultabb szövegeket is.

– tette hozzá az MSZP–Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A teljes interjú kedden lesz olvasható, a videó viszont már megnézhető. Ebben Karácsony politikai karakteréről és a színfalak mögött mutatott arcáról nemcsak szövetségesei, hanem olyan politikusok is beszélnek, akiknek korábban komoly konfliktusa volt vele. Ilyen szereplő Szél Bernadett, Schiffer András, Mesterházy Attila és Szigetvári Viktor is. Megszólal Karácsony is, aki ismét összehasonlította magát a jelenlegi kormányfővel.

– mondta.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu