Pesti Srácok

Leégett egy franciaországi katolikus templom, a rendőrség vizsgálja a tűz körülményeit

null

Tűz ütött ki a kelet-franciaországi Lille-ben, a Szent Péterről és Szent Pálról elnevezett katolikus templomban, de áldozatok nincsenek – jelentette kedden a France3 helyi televíziója.

A lángokat hétfő este nyolc óra körül vették észre az épület hátsó traktusában. A tűzoltók nagy létszámban és felszereléssel vonultak ki, egyszerre hatvanan is voltak a helyszínen. A tűz gyors eloltásán kívül az egyik fő feladatuk az volt, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését. A mentésben a tűzoltókat repülő drón is segítette, amelyet a tűzfészkek felderítésére használnak. A helyszínt egy órán belül felkereste Michel Lalande prefektus Ulrich lille-i érsek kíséretében. Megjelent a helyszínen Martine Aubry, a város polgármestere is. Gérald Darmanin belügyminiszter a Twitteren fejezte ki háláját a tűzoltóknak és azt írta, hogy gondolatban Lille lakóival és a katolikusokkal van.

A tűz a sekrestyéből indult ki, könyvek, kegytárgyak váltak a lángok martalékává, okát egyelőre nem tudni. A történelmi és kulturális örökségként számon tartott – és tavaly felújított – épület belsejében jelentős károk keletkeztek. A rendőrség még kedden este is vizsgálta a tűz körülményeit, azt, hogy a lángok véletlen következtében lobbantak-e fel, vagy bűncselekmény nyomán. Nem zárták ki az idegenkezűséget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.