Pesti Srácok

Liszt Ferenc Repülőtér: Gyurcsányék eladták, a kormány most visszavásárolná!

null

Ismét többségi tulajdont szerezne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – értesült a Magyar Nemzet. A fővárosi repteret üzemeltető Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a baloldali kormányzat 2005-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek, és a repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illeti meg.

Tárgyalások indulhatnak a súlyosan elhibázott 2005-ös privatizáció visszafordítására, és a magyar kormány visszaszerezheti a repteret. A cél, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön – fogalmaznak a portálon.

Hozzáteszik: a magyar érdekekkel ellentétes megállapodás szerint az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhet. A tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések finanszírozási kamatterhe miatt gyakran ebből sem látott egy fillért sem a hazai költségvetés. Hozzáteszik:

PestiSracok facebook image

A koronavírus-járvány világszerte drasztikus mértékben vetette vissza a légi közlekedés teljesítményét. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordértékhez képest 2020-ban háromnegyedével kevesebb: 3,8 millió utas fordult meg. Az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben nyitottak lehetnek az értékesítésre. Iparági forrásokból a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a többségi tulajdon megszerzésének az előkészítése Palkovics László, az innovációs tárca vezetőjének a feladata lehet.

Magyar cégek érdeklődnek a befektetés iránt

A Magyar Nemezt tavaly is írt arról, hogy újra magyar kézbe kerülhet a ferihegyi repülőtér, ugyanis egy hazai vállalatokból és üzletemberekből álló konzorcium visszavásárolná a repteret üzemeltető céget. A magyar befektetői konzorcium egyik tagja, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek-csoport vezérigazgatója, Jellinek Dániel akkor megerősítette, hogy üzleti tárgyalásokat folytat a Budapest Airport megvásárlásáról, ám a bizalmas jellegű egyeztetésekről további tájékoztatást nem adott. A Budapest Airportnak jelenleg három külföldi tulajdonosa van: egy szingapúri állami befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy reptereket működtető, szintén kanadai cég. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője azt nyilatkozta, korántsem mindegy, hogy hazai vagy külföldi magánkézben van Magyarország légiközlekedési központja, nem mindegy, hogy a profit az országban marad vagy külföldre kerül. Hozzáteszik:

Forrás: Magyar Nemzet, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd