Pesti Srácok

Már letölthető a védőoltást igazoló mobilalkalmazás

Már letölthető a védőoltást igazoló mobilalkalmazás

Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra – közölte a koronavirus.gov.hu. Azoknak, akik nem az oltás miatt védettek, hanem azért, mert átestek a fertőzésen, továbbra is védettségi igazolvány szükséges bizonyos helyek látogatásához.

A kormányzati portálon azt írták: a Google Play áruházban "EESZT alkalmazás" néven, az App Store-ban pedig "EESZT Lakossagi" néven elérhető applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (például mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport- és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát.

Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól – a védettségi igazolvány felmutatása helyett – akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes. Az alkalmazást használó szolgáltatók pedig nemcsak a beléptetést tudják így egyszerűsíteni, hanem jelentősen tudják vendégkörüket is növelni – jegyezték meg.

Az alkalmazás az első védőoltás rögzítése után gyakorlatilag azonnal képes igazolni az oltás tényét, mert közvetlenül össze van kötve az oltóorvosok által használt informatikai rendszerrel (az EESZT-vel). Az alkalmazás így egyértelműen jelzi az oltás hiányát is. Kiemelték azt is, hogy a mobilalkalmazás az oltás tényét igazolja, a vírusfertőzésen való átesettséget nem. Így utóbbit továbbra is csak a védettségi igazolvány igazolja – tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A koronavirus.gov.hu oldalon megosztották az alkalmazás letöltésének linkjeit, valamint a használatát lépésenként írásban és videókkal is ismertették.

Forrás: MTI; Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.