Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: a magyarok túlnyomó része elvárja, hogy egy kormányfő tudjon angolul

Nézőpont Intézet: a magyarok túlnyomó része elvárja, hogy egy kormányfő tudjon angolul

Komoly veszélyt jelent Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti esélyeire, hogy a magyarok elsöprő többsége szerint Magyarország mindenkori kormányfőjének kell tudnia angolul – derült ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából. A megkérdezett teljes felnőtt népesség nyolcvanhárom százaléka várja el, hogy a magyar miniszterelnök tudjon angolul ahhoz, hogy az ország érdekeit képviselni tudja. Emiatt lehet, hogy Karácsony Gergelynek nehezebb dolga lenne az előválasztáson, hiszen a napokban kiderült – amiről a PestiSrácok.hu is beszámolt –, hogy a főpolgármesternek gondjai vannak az angol nyelvvel.

Utoljára a szocialista Magyarországnak voltak olyan kormányfői, akik nem beszéltek legalább egy idegen nyelvet, márpedig Karácsony – akinek pártja, a Párbeszéd támogatottsága alig mérhető – aligha akar közös platformra kerülni velük. Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi kormányfő munkájával szemben kritikusok körében is négyből hárman nem hajlandóak elfogadni, ha egy miniszterelnök nem tud angolul – írta tanulmányában a Nézőpont Intézet. Márpedig az előválasztáson részt vevők ebből a körből fognak kikerülni. A felmérés rámutat, hogy az Orbán Viktor angoltudásában biztos kormányfő-pártiak körében még ennél is magasabb, kilencven százalékos a mindenkori kormányfő nyelvtudásával szembeni elvárás. A társadalmi csoportok közül leginkább a fiatalok követelnék meg egy kormányfőtől a tárgyalóképes angoltudást: a 18–29 évesek körében tízből kilencen vélekednek így. Még a leginkább megengedő demográfiai csoportok – férfiak, szakmunkások, hatvan évnél idősebbek – esetében is négyből három ember úgy látja, hogy a nyelvtudás fontos eleme egy miniszterelnök tárházának.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. május 10. és 12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a tizennyolc évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezres mintanagyság és kilencvenöt százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.