Pesti Srácok

Phenjan szerint az USA tovább rontott a két ország viszonyán

null

Joe Biden amerikai elnök és kormánytagjainak nyilatkozatai arra utalnak, hogy az Egyesült Államok ellenségeskedésre törekszik Észak-Koreával szemben, amire Phenjan megfelelő választ fog adni – tudatta az ország külügyminisztériuma vasárnap.

A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy végzett észak-koreai politikájának felülvizsgálatával. A KCNA észak-koreai állami hírügynökségben megjelent közlemények szerint pedig Washington megsértette az ország legfőbb vezetésének méltóságát azzal, hogy bírálta az emberi jogok helyzetét Észak-Koreában. Phenjan ezt provokációnak tekinti, amely szerinte arra utal, hogy az Egyesült Államok leszámolásra készül. Kim Dzsong Kun, a phenjani külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős igazgatója közleményében arra reagált, hogy Biden kongresszusi beszédében fenyegetésnek nevezte Észak-Korea és Irán atomprogramját, amelyeket diplomácia és szilárd elrettentés útján kell rendezni. Kim szerint nem logikus és Phenjan jogainak korlátozása, ha az amerikai elnök fenyegetésnek nevezi Észak-Korea védekező elrettentő képességét. Kim szerint ez tűrhetetlen és óriási baklövés.

– foglalt állást Kim Dzsong Kun.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.