Pesti Srácok

Románia minden megyéje a "zöld zónába" került, tovább enyhülnek a korlátozások

null

Románia valamennyi megyéje és Bukarest is a "zöld zónába" került kedden a koronavírus-fertőzések térképén, vagyis az utóbbi két hétben regisztrált új fertőzéseknek a lakossághoz viszonyított aránya már sehol sem lépi túl a másfél ezreléket, az országos átlag pedig kevéssel haladja meg az egy ezreléket. Utolsóként a főváros és Kolozs megye került a küszöbérték alá, amely a hatályos szabályozás szerint a járványügyi korlátozások további enyhítését teszi lehetővé. A másfél ezrelékes fertőzési ráta alatti településeken a színházak, koncerttermek, mozik és a zárt térben működő vendéglők kapacitásuk 50 százalékát kihasználva fogadhatnak vendégeket (a sárga zónában engedélyezett 30 százalék helyett).

A román miniszterelnök keddi sajtóértekezletén egyértelműen az oltáskampány sikerének nevezte a járvány megfékezését a legmagasabb fertőzési arányokat produkáló nagyvárosokban. Florin Cîțu azt hozta fel érvként, hogy a lakosság átoltottságán kívül semmi más nem változott az utóbbi hónapban, ami magyarázatul szolgálhat a fertőzési adatok csökkenésére. Cîțu azt ígérte, hogy a korlátozások június elsejétől esedékes fokozatos feloldásánál az ország egészére érvényes intézkedéseket fogadnak el, függetlenül az egyes települések járványügyi mutatóitól. Korábban felmerült, hogy a lazítást mindenütt az átoltottsági arányhoz kössék, ahogyan eddig a korlátozásokat a fertőzési rátához kötötték.

A múlt héten beharangozott, a beoltottakra érvényes könnyítéseken kívül – amelyekkel az oltás beadatására próbálják ösztönözni az ingadozókat – Cîțu kedden a lakodalmakat hozta szóba. Azt mondta: tudomása van arról, hogy megközelítőleg negyedmillió ilyen eseményt halasztottak el Romániában a járványügyi korlátozások miatt, de azt ígérte, június elsejétől a bukaresti kormány meg fogja találni a megoldást arra, hogy lakodalmakat és keresztelőket is meg lehessen tartani. Cîțu felhívta a figyelmet, hogy addig a beoltottak számának el kell érnie az ötmilliót.

Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) keddi sajtóértekezletén bejelentették: az utóbbi három napon (amióta mindenütt oltanak regisztráció nélkül) csaknem százezer ember jelentkezett előjegyzés nélkül, hogy beoltassa magát, így naponta mintegy harminc százalékkal több jelentkezőt immunizáltak, mint ahánynak internetes előjegyzése volt. Bukarestben, ahol a péntek délutántól hétfő reggelig tartó, non stop oltási maraton alkalmával több mint 20 ezer jelentkezőt oltottak be, a 34 százalékot közelíti a felnőtt lakosság átoltottsága, Kolozsváron pedig már meghaladta a 40 százalékot. Országos szinten azonban még csak a felnőtt lakosság 22,8 százaléka kapott legalább egy adag oltást, illetve 15 százaléka mindkettőt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.