Pesti Srácok

Soltész: szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és a nyelvet

Soltész: szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és a nyelvet

Szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és nyelvet, egymásra kell támaszkodni, és ebben nagyon nagy erőt ad a közös hit és a kereszténység – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, a muravidéki Lendván.

Az államtitkár Muraszombatban Peter Stumpf katolikus püspökkel, Leon Novak evangélikus püspökkel, valamint a helyi református lelkésszel és lelkészasszonnyal is találkozott. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Az államtitkár több kisebb településre is ellátogatott a Muravidéken: Belatincra, Bántornyára és Dobronakra, ahol olyan jelentős műemlékeket és templomokat látogattak meg, ahol a Szent László-kultuszt nemcsak a magyarok, hanem a helyi szlovének is őrzik. Közülük kiemelte a bántornyai minorita templomban található XIV. századi Szent László-freskót, amely a Kárpát-medence egyik legjelentősebb és a leginkább épen maradt freskói közé tartozik, ami miatt fontos kulturális és egyháztörténeti szerepe is van.

– mondta Soltész Miklós. Jelezte: a tavaly márciusi és decemberi horvátországi földrengések ebben az épületben is kárt tettek, megrongálódott a templom tornya. A támogatás ezért helyreállítási célokat is szolgál majd.

Az államtitkár találkozott Horváth Ferenc magyar kisebbségi parlamenti képviselővel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével is, a tárgyalásokon pedig mindvégig részt vett Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló. Szavai szerint a szlovéniai Muravidéken és a magyarországi Rábavidéken élő nemzetiségeknek nagy lehetőségük van abban, hogy a két országnak a kapcsolatrendszerében kulcsfontosságú szerepet játszanak.

– mondta, hozzátéve, hogy Budapest az elmúlt tíz évben megnégyszerezte a szlovéniai magyarok kulturális-, oktatási-, egyházi- és médiaintézeteinek támogatását.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Filep István

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.