Pesti Srácok

Szabó Tímea megint óriásit hazudott: nem hallgatja le senki az egészségügyi dolgozókat

Szabó Tímea megint óriásit hazudott: nem hallgatja le senki az egészségügyi dolgozókat

A Legfőbb Ügyészség videósorozatban ad felvilágosítást közérdekű jogi kérdésekről. Fazekas Géza szóvivő a sorozat ezen részé­ben közérthetően tájékoztat arról, mit jelentenek a védett személyek körében végzett megbízhatósági vizsgálatok, amiből kiderül: Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa valótlanságokat állít ezekkel az ellenőrzésekkel kapcsolatban.

A videóban a szóvivő elmondja, hogy a megbízhatósági vizsgálat a korrup­ciós bűncselekmények megelőzésének és felderítésének egyik eszköze. A vizsgálatot a rendőrség egyik szerve, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folytatja le úgy, hogy a törvényben meghatározott személyi kört ellenőrzi. Korábban csak a rendvédelmi szervek hivatásos tagjait ellenőrizték, de ez a vizsgálat ma már kiterjed csaknem az összes olyan dolgozóra, aki kormányzati irányítás alatt, a közszférában dolgozik. Az ellenőrzés lehetősége a hálapénz elleni fellépés részeként idén január 1-jétől az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókra is vonatkozik. A megbízhatósági vizsgálat egy speciális teszteléssel végrehajtott ellenőrzés. Az NVSZ a vizsgált személy munkaköréhez igazodóan egy olyan mesterséges élethelyzetet hoz létre, ami az illető mindennapi munkájához kapcsolódik. Ebben a szituációban a védelmi tiszt a kilétét leplezve azt ellenőrzi, hogy az érintett elkövet-e bűncselekményt – írja a Magyar Nemzet.

Az NVSZ munkatársa a munkavégzéshez kapcsoló­dóan olyan kérést fogalmaz meg, amelynek teljesítése bűncselekmény, illetve a munkavégzéshez ­kapcsolódóan pénzt, hálapénzt vagy más olyan előnyt ad vagy ígér, amelynek elfogadása ugyancsak jogszabályokba ütközik. Fontos, hogy a vizsgálat során az ellenőrzött személy mindig szabadon dönthet, tehát szabadon mérlegelheti, hogy a jogellenes kérést teljesíti vagy sem, a vesztegetési pénzt elfogadja vagy sem. A megbízhatósági vizsgálat – tekintettel annak speciális körülményeire – ügyészi kontroll alatt áll. Ez azt jelenti, hogy csak ügyészi jóváhagyás esetén folytatható le, és a vádhatóság a törvényességet a megbízhatósági vizsgálat lezárulása után is ellenőrzi. Ha a megbízhatósági vizsgálat eredményeként fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, akkor az NVSZ feljelentést tesz. A vizsgálat kapcsán fegyelmi vagy szabálysértési eljárás nem folytatható le, csak büntetőeljárás indítható, ha felmerül a korrupció gyanúja.

A szóvivő nem beszélt lehallgatásról, titkos házkutatásról vagy más olyan titkosszolgálati módszerről, ami más esetekben, törvény alapján akár az NVSZ eszköze is lehet, mert ezt a megbízhatósági vizsgálatot részletező törvény kifejezetten tiltja. Az ügyész egyébként sem engedélyezhet ilyet, hiszen a magyar törvények értelmében ez kizárólag bírói hatáskörbe tartozik. Szabó Tímea már sokadszorra hirdeti nyilvánosan, hogy lehallgatják az egészségügyi dolgozókat és ezért az Alkotmánybírósághoz fordul. A politikus szerdán a Facebook-oldalán jelentette ki:

PestiSracok facebook image

Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A kormány részéről ugyanis senki sem közölt ilyet, megbízhatósági vizsgálat címén nem hallgatják le az ápolókat, nem néznek bele az e-mailjeikbe, nincs olyan bíró, aki ezt engedélyezné, hiszen ezt tiltja a vonatkozó törvény. Ilyenre csak akkor kerülhet sor, ha az egészségügyi dolgozó súlyos bűncselekményre készül vagy ilyet követ el (például terrorcselekményt), ez viszont független attól, hogy éppen melyik szektorban dolgozik. Súlyos bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén az illetékes bíró valóban engedélyezheti a lehallgatást, az e-mailek nyomon követését és egyéb titkosszolgálati eszközök használatát, és akár rajtaütést is végrehajthatnak, de ez tilos a megbízhatósági vizsgálatoknál.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.