Pesti Srácok

Tarolt a jobboldal a madridi választásokon

null

A jobboldali győzelem a keddi madridi tartományi választásokon figyelmeztetés Pedro Sánchez szocialista kormányfő számára. A baloldal vereségében egyebek mellett szerepet játszott a koronavírus-járvány kezelése – írták értékelésükben szerdán, a szavazás másnapján megjelent legolvasottabb spanyol napilapok.

Az ABC című jobboldali újság szerkesztőségi véleménycikkében kiemelte a konzervatív Néppárt (PP) vitathatatlan győzelmét, hiszen egyedül több szavazatot szerzett, mint a baloldali pártok összesen. A lap szerint Pedro Sánchez miniszterelnök számára az eredmény azért is katasztrofális, mert pártja nem lett első a baloldalon, megelőzte még a Több Madrid (Más Madrid) párt is.

Az ABC-hez hasonlóan az El País című újság is arra a megállapításra jutott, hogy a választási eredményekhez részben hozzájárult a Sánchez-féle kormányzás elutasítása is, amely mozgósította a jobboldali szavazókat. A baloldali lap szerint az eredmények túlmutatnak a tartományi kereteken és mindkét nagy politikai blokk esetében átalakulást jeleznek. A tartományi parlamentből kiesett Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpártot az eljelentéktelenedés fenyegeti. Ennek köszönhetően is erősödik a PP, a konzervatív oldal súlypontja pedig jobbra tolódik.

Cikkében az ABC kitért arra is, hogy Pablo Iglesias, a központi kormánykoalíció kisebbik tagja, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) főtitkára mindössze három mandátummal tudta gyarapítani pártját a tartományban. A pártot ő alapította, és ő maga is robbantotta fel – jegyezte meg a cikk, utalva arra, hogy a politikus az eredmények ismeretében nemcsak a lemondását jelentette be, hanem a teljes visszavonulását is a politikától. Iglesias távozását menekülésnek minősítette a konzervatív napilap egy másik írásában, míg az El País arra hívta fel a figyelmet, hogy az utolsó alapító távozásával új korszak kezdődik a pártban, amelynek döntenie kell jövőbeli vezetéséről is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Bernat Armangue

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.