Pesti Srácok

Tovább bővült a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért program

null

Tovább bővült a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért program, amelyben egyre több mentor és mentorált vesz részt – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépán.

György László, aki a Tanítsunk Magyarországért program alapítója is, a Csépán lévő Tiszakürti Körzeti Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményében tartott teqballasztal-átadási ünnepségen elmondta: a programot azért hozták létre, hogy a kistelepüléseken élő tehetséges fiatalok a korban hozzájuk közel álló egyetemista mentorok segítségével megismerjék az elérhető továbbtanulási, munka- és élményszerzési lehetőségeket.

Murányi Gergely, a Teqball Kft. diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője az eseményen elmondta: a mentorok és mentoráltak ismerkedését nagyban segítik a közös játékok, szabadidős tevékenységek, ehhez járulnak hozzá ők is partnerként. A Tanítsunk Magyarországért program és a kft. együttműködése alapján minden, a programban részt vevő általános iskola és egyetem kap egy-egy egyedi tervezésű teqballasztalt.

Telek András huszonnégyszeres válogatott, sokszoros magyar bajnok labdarúgó a sportolásra biztatta a fiatalokat, mert a sport – fűzte hozzá – amellett, hogy a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, kitartásra is nevel.

PestiSracok facebook image

Az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemény szerint a Tanítsunk Magyarországért programhoz minden félévben újabb és újabb egyetemek, általános iskolák, mentorok és mentoráltak csatlakoztak. A program 2018. decemberi indulásánál bevont négy egyetem 188 hallgatója 796 diákot mentorált 35 településen. A 2020-as őszi félévben a járványhelyzet ellenére már hét egyetemről kerültek ki hallgatók, összesen 377-en, akik 1633 általános iskolást mentoráltak 58 településen. Ebben a félévben már 549 mentor és 2326 mentorált vesz részt a programban – írták. A Tanítsunk Magyarországért program részére a teqballasztalokat 58 általános iskolában és hat egyetemen 2020 októberben átadták; ezeket nemcsak a programban részt vevő gyerekek használhatják, hanem az iskola összes diákja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.