Pesti Srácok

Varga Mihály: Lépéselőnyhöz jutott a magyar gazdaság

null

Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter. Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján az előző negyedévhez képest. Ebben az összevetésben az elemzők 0,3 százalékos csökkenést, éves szinten pedig a KSH becslésénél jóval nagyobb, 4 százalék körüli visszaesést valószínűsítettek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban a teljesítmény 2,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva, kiegyensúlyozva 1,8 százalékkal csökkent. A miniszter az adatokból arra következtetett, hogy a gazdaság jól hasznosította a kormányzati támogatásokat, és alkalmazkodott a kihívásokhoz, így a korlátozások kevésbé fogták vissza a teljesítményt.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály szerint éves szinten legalább 4,3 százalékos, jövőre pedig még erőteljesebb növekedés várható, így a fellendülés gyorsabb lehet a várakozásoknál.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.