Pesti Srácok

A németek most értek ide – A hónap végétől használhatják a védettséget igazoló applikációt

null

Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást, amellyel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség az új típusú koronavírus által okozott betegséggel szemben – írja a Magyar Hírlap.

Az uniós szabályok alapján fejlesztett, CoVPass nevű alkalmazás lényege, hogy letöltése után a telefon kamerájával be kell olvasni a vakcina beadását követően papíron kiállított oltási igazolás mellé járó QR-kódot, és amikor valahol – például határátkelőn vagy egy vendéglő bejáratánál – igazolni kell a védettséget, fel kell mutatni az alkalmazás révén a készüléken tárolt kódot. Az igazolás érvényességének ellenőrzéséhez egy másik – ugyancsak ingyenesen letölthető – alkalmazás, a CovPassCheck szükséges. Az igazolás az utolsó adag – kétadagos oltás esetén a második adag – oltás beadása utáni 14. naptól tanúsítja a védettséget. A CoVPass következő verzióiban negatív SARS–CoV–2-tesztleletet is lehet majd rögzíteni, és azt is, hogy az alkalmazás használója fertőzés, azaz a vírus legyőzése révén szerzett védettséget a Covid–19-től.

Az egyelőre csak oltási igazolásként alkalmazható megoldást fokozatosan vezetik be, várhatóan a hónap végére fér hozzá mindenki. A már teljes oltással rendelkező csaknem húszmillió ember a gyógyszertárakban szerezheti be a QR-kódot – írja a Magyar Hírlap. A papíralapú oltási igazolás, illetve a dokumentumot felmutató beoltott személyazonosságának ellenőrzéséért és a kód kiállításáért a kormány eljárásonként 18 eurót (6300 forint) fizet a patikáknak. Abban bíznak, hogy ez a díjazás remélhetőleg eléggé ösztönző ahhoz, hogy a mintegy 19 ezer gyógyszertárból álló országos hálózatban mindenütt elérhető legyen a szolgáltatás.

Németországban naponta átlagosan nagyjából 710 ezer adag oltást adnak be. Legalább egy adagot csütörtökig a lakosság 47 százaléka – 39 097 643 ember – kapott. Teljes oltással 23,9 százalék – 19 857 285 ember – rendelkezik.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: MTI/EPA-DPA/Sören Stache

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.