Pesti Srácok

Az MSZP 2021-ben ott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta: a segélyezést helyezné előtérbe

Az MSZP 2021-ben ott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta: a segélyezést helyezné előtérbe

A Fidesz–KDNP családpolitikája és a munkát központba állító szemlélete rendkívüli eredményeket hozott az elmúlt tíz évben. Azt se felejtsük ki, hogy a kormány a járvány alatt is mindent megtett a gyermeket nevelő családokért, hiszen automatikusan meghosszabbodott a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok ideje. Ezzel szemben állami segélyezésnek kiszolgáltatott tömegeket vizionál az egyesült baloldal szociális programját meghirdető MSZP.

Az MSZP 2021-ben ott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta: 129 oldalas programjukban egyetlen szót sem ejtenek családpolitikáról, ellenben a családokat újra a szegénységgel összefüggésben, a szociálpolitika részeként tünteti fel – fogalmazott a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) az MSZP által meghirdetett szociális programot elemezve, amely valószínűleg az egyesült baloldal szociális programja is egyben. Az MSZP programjában újra megjelenik a segélyezésalapú politika, amely már 2010 előtt is kudarcot vallott. Ennek a politikának az az egyetlen célja, hogy a családokat a családtámogatási rendszer helyett egyfajta segélyalapú rendszerben kezelje – írja a Magyar Nemzet. Itt nem az önálló, saját munkán alapuló jövedelem elérése a cél, hanem a rászorultsági elv visszavezetése a gyermeket vállaló és nevelő családokkal összefüggésben – mutat rá az elemzés, amely szerint a baloldal 2010 előtt semmit nem tett a családokért, sőt gyakorlatilag ellehetetlenítette az otthonteremtésüket és a megélhetésüket. A Gyurcsány Ferenc által vezetett MSZP–SZDSZ-kormány idején a szegény családok és gyermekeik hátrányainak ledolgozására sem született megoldás. Elindították a hangzatos Gyermekszegénység elleni nemzeti programot, azonban a várt eredmények elmaradtak. A programból végül nem lett semmi, ellenben a gyermekes – különösen a három vagy több gyermekes – családok szegénysége drámaian megnövekedett a 2000-es évek végére – fogalmazott a KINCS.

A baloldali kormány beépítette a családi pótlékba a korábbi rendszeres gyermekvédelmi támogatás mintegy negyvenmilliárd forintos összegét. Ennek következtében a második Gyurcsány-kormány és a drámai mértékű elszegényedés éveiben ez a forrás már nem volt elérhető az államkasszában. Az intézet szerint ezzel szemben a Fidesz–KDNP családpolitikája és a munkát központba állító szemlélete kézzelfogható eredményeket hozott az elmúlt tíz évben. A családi típusú adózással, a gyed extra bevezetésével folyamatosan emelkedett a munkából élő családok száma, és különösen látványos a növekedés a gyermeket nevelő édesanyák foglalkoztatása terén – emlékeztetnek. 2021-ben már több mint két és félszer többet költünk a családok támogatására, mint 2010-ben: összesen 2600 milliárd forintot, ami a GDP 4,5 százaléka. A munkaalapú családtámogatások és kedvezmények aránya pedig 27 százalékról 63 százaléka nőtt 2021-re. A válságok idején alkalmazott politikában is éles különbség tapasztalható a Fidesz–KDNP és a korábbi, MSZP–SZDSZ-kormányzatok között. A Fidesz–KDNP kormánya a járvány alatt is mindent megtett a gyermeket nevelő családokért, hiszen automatikusan meghosszabbodott a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok ideje – emelte ki a KINCS, ezzel szemben a baloldali kormány a 2008-as válság idején inkább szűkítette a családok ellátásait, kiiktatta a szegény családok gyermekeinek támogatására szolgáló rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt, és a gyest is lerövidítették két évre.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: HetiVálasz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.