Pesti Srácok

G7-csúcs – Johnson: el kerülni a járvány idején elkövetett hibák megismétlődését

null

Le kell vonni a koronavírus-járvány tanulságait és el kell kerülni az elmúlt másfél évben elkövetett hibák megismétlődését – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök a hét vezető ipari hatalom (G7) angliai csúcstalálkozójának péntek délutáni hivatalos megnyitóján. A kétoldalú találkozók szintjén már két napja tartó találkozót a délnyugat-angliai Cornwall megye Carbis Bay nevű kisvárosának közelében rendezik a csoport soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Franciaország és Olaszország vezetőinek részvételével. A vasárnapig tartó értekezleten jelen van Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

Nyitóbeszédében Johnson kijelentette: a G7-gazdaságokban megvan a potenciál a nagyon erőteljes ütemű kilábalásra, és a résztvevőknek minden okuk megvan a derűlátásra.

– tette hozzá. A brit kormányfő szerint a mostani világjárványnak megvan az a kockázata is, hogy az egyenlőtlenségek maradandó sebként meggyökeresednek.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Boris Johnson. A brit miniszterelnök szerint most megvan a lehetőség magas bérezésű, magas szakképesítést igénylő munkahelyek millióinak létrehozására, úgy, hogy a G7-országok együttesen képviselik a tisztább, zöldebb világ felépítésének ügyét, egy olyan világét, amely az eddiginél gendersemlegesebb, és amelyben a nőknek nagyobb szerep jut. Johnson ennek elősegítésére a G7-csúcsértekezlet megnyitóján brit részről 430 millió fontos (173 milliárd forint) programot jelentett be azzal az elsődleges céllal, hogy a világ legszegényebb országaiban a lányok is bekapcsolódhassanak a közoktatásba. A brit kormányfő szerint a nemzetközi közösség szégyene, hogy a szegényebb országokban számtalan lány nem jut hozzá iskolai oktatáshoz, pedig ezek a gyerekek megfelelő képzéssel "az ipar titánjai, a tudomány úttörői lehetnének".

– fogalmazott a G7-csúcs pénteki megnyitóján Boris Johnson.

A hetek angliai találkozójának egyik fő napirendi pontja annak elősegítése, hogy a lányok világszerte minél nagyobb számban bekapcsolódhassanak az iskolai oktatásba. A csúcsértekezlet határozattervezetében megfogalmazott célkitűzések egyike az, hogy első lépésként 40 millió iskoláskorú lány kerülhessen be az általános iskolákba és részesülhessen 12 évi minőségi oktatásban, mindenekelőtt olyan országokban, amelyekben sok esetben jelenleg nem is engedik a lányok iskolába járását.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.