Pesti Srácok

Jogi szempontból is számos sebből vérzik a baloldal adománygyűjtő akciója

null

Világosan látszik, hogy az előválasztásnak nevezett baloldali showműsor azon túl, hogy számos elemző szerint valóságos téttel nem bír, jogi értelemben is számos sebből vérzik. Eddigi tudásunk alapján sem érdemi adatvédelmi tájékoztatást, sem az adatbiztonsági előírásokat, sem pedig az adatkezelők személyét érintően nincsenek meg az elvárható minimális jogi követelmények – nyilatkozta a baloldali pártok adománygyűjtéséről ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek.

Közös adománygyűjtő kampányba kezdtek a baloldali pártok, hogy abból finanszírozzák az előválasztás költségeit, azonban adatvédelmi és a pártfinanszírozási aggályokat is felvet az akció. Ifj. Lomnici Zoltán szerint, ha a baloldali pártok valóban komolyan vennék az előválasztást, akkor a lebonyolításra pontosan meghatározott jogi és pénzügyi részletszabályokat alkalmaznának.

Gyakran tarhálnak

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a balliberális pártok körében egyre gyakoribbá válik, hogy a szavazókhoz fordulnak anyagi támogatásért. Legutóbb Jakab Péter volt az, aki a parlamenti rendbontások után a választóival fizettette meg a házszabály megsértése miatt rá kiszabott büntetést, de Tordai Bence és Hadházy Ákos is gyűjtött már pénzt a szavazóiktól. Most azonban a szivárványkoalíció pártjai együtt kérnek adományokat ahhoz, hogy az előválasztás költségeit finanszírozni tudják, ami több jogi problémát is felvet.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a lapnak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője.

– hangsúlyozta a szakember.

Listázzák a választókat

A Századvég munkatársa kiemelte, hogy az utóbbi időben több baloldali szereplő és véleményformáló is különféle megoldások köntösében értekezett arról, hogy elfogadhatónak tartanák a választók – burkolt, vagy nem burkolt – listázását. Példaként emelte ki Mérő László májusi publicisztikáját, amelyben a szerző azt szorgalmazta, hogy készüljön lista az előválasztáson szavazókról. Ifj. Lomnici Zoltán emlékeztetett, hogy Mérő ennél is tovább ment, amikor egyenesen azt követelte, hogy ezen listák később legyenek nyilvánosak is. A baloldali pártok által elfogadott „értéknyilatkozat” aláíratása szintén alkalmas lehet a résztvevők listázására.

– figyelmeztetett az alkotmányjogász, aki kitért arra is, hogy politikai értelemben szinte sehol sem lesz érdemi versengés a baloldali előválasztáson, míg jogi nézőpontból azt tapasztalni, hogy az adatvédelmi, pénzügyi, illetve egyéb részletszabályokkal kapcsolatos feltételek még további kidolgozásra várnak.

Tiltott külföldi források álcázása

Ifj. Lomnici Zoltán azt is kiemelte, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény értelmében párt nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást, továbbá névtelen adományt nem fogadhat el; az ilyen adományt az Országgyűlés által létrehozott alapítvány céljaira kell fordítani. Előbbi azért bír jelentőséggel, mert általánosságban fennáll a veszélye annak, hogy külföldi tiltott forrásokhoz jutást belföldi adománygyűjtésnek álcázhatnak.

– hangsúlyozta a szakember.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.