Pesti Srácok

Katolikus templomokat gyújtottak fel Kanadában (Videó)

Újabb két katolikus templom vált a tűz martalékává Kanada nyugati részén, Brit Columbia tartományban, egy olyan körzetben, ahol többségében őslakosok élnek. A tűzesetek Vancouvertől bő háromszáz kilométerre keletre történtek, Upper és Lower Similkameen településeken. A rendőrség közlése szerint a Szent Annáról elnevezett és a Chopaka-templomot is felgyújtották szombat hajnalban. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e összefüggés a mostani két eset és egy egy héttel ezelőtti hasonló bűncselekmény között, amikor két másik templomot gyújtottak föl innen ötven kilométerre.

Néhány hete 215 indián gyermek földi maradványait találták meg a közelben egy olyan telken, ahol évtizedekkel korábban katolikus bentlakásos iskola működött őslakos gyerekek számára. A héten újabb hasonló esetre derült fény, egy Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található bentlakásos iskola területén legalább hatszáz, egyes források szerint hozzávetőleg 750 jelöletlen sírt találtak. Mindkét eset óriási megrázkódtatást keltett az országban. A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat Kanadában. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. Nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket, és nagyon sokan alultápláltak voltak. A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban. Justin Trudeau kanadai kormányfő bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet károsnak nevezett. A miniszterelnök személyesen arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen bocsánatot a katolikus egyháznak az ügyben játszott szerepéért. Hangsúlyozta neki, hogy nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt. A pápa a közelmúltban fájdalmának adott hangot a kanadai katolikus iskolákban az őslakosok ellen elkövetett bűnök miatt, de az egyház nevében egyelőre nem kért bocsánatot.

Forrás: MTI ; Fotó: Képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.