Pesti Srácok

Kövér László: A közösségi média brutális fenyegetést rejt a normális életre

Kövér László: A közösségi média brutális fenyegetést rejt a normális életre

Csak a kereszténység köti össze az európai embereket – mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című közéleti műsorában kedden. Kövér László az Európai Parlamentet az európai demokrácia elleni „legsunyibb, de leghatékonyabb merényletnek” nevezte, mert nem a népakarat kifejezője, hanem a nemzetállami parlamentek riválisaként működik. A belpolitikáról szólva kiemelte: minden eddiginél durvább, személyeskedőbb, gyalázkodóbb és gusztustalanabb kampányt vár, amiben a közösségi médiának nagy szerepe lesz, amelynek tulajdonosai nem mérnek egyenlő mércével, és azzal is számol, hogy letilthatnak majd kormányzati szereplőket.

Kövér László szerint az EU tagállamainak jelentős része, de főleg az unió intézményei olyan világnézeti, politikai befolyásolás alatt vannak, amellyel a posztkereszténység korszakát szeretnék elhozni, és arra törnek, hogy felszámolják a hagyományos keresztény közösségeket.

– vélekedett. A házelnök kiemelte: az államnak azért kell támogatnia a keresztény közösségeket, mert azok adják a társadalom normális működését fenntartó fundamentumokat, alapelveket és erkölcsi szabályokat.

PestiSracok facebook image

A világ kettészakadt

Az Országgyűlés elnöke elmondta: a Magyarország és az EU közötti vitákról kezdetben maga is azt gondolta, anyagi okai vannak, mivel 2010 után a kormánypártok megrövidítették néhány ezer milliárd forinttal, például a bankadóval a nyugati multinacionális cégeket, de most úgy tűnik számára, hogy a világ kettészakadt.

Szét is eshet az Európai Unió

A műsorvezető kérdésére Kövér László határozott nemmel válaszolt arra, hogy kilép-e Magyarország az Európai Unióból. Hozzátette: pesszimista jövőképében az unió szétesése is szerepel, de az optimista verzió az, hogy Európa nyugati fele feleszmél, és rájön arra, hogy az európai identitás csak a nemzeti identitásokból jöhet össze, a keresztény kultúrára támaszkodva. A házelnök az Európai Parlamentet az európai demokrácia elleni „legsunyibb, de leghatékonyabb merényletnek” nevezte, mert nem a népakarat kifejezője, hanem a nemzetállami parlamentek riválisaként működik.

Fogadna is a Fidesz–KDNP sikerére

Kövér László a magyar belpolitikáról azt mondta, hogy az elmúlt harminc évben, ha nem lett volna a Fidesz, egy MSZP–SZDSZ váltópárt működne. Az Országgyűlés elnöke fogadna is a Fidesz és a KDNP sikerére a 2022-es választásokon, azonban minden eddiginél durvább, személyeskedőbb, gyalázkodóbb és gusztustalanabb kampányt vár. Meglátása szerint ebben a közösségi médiának nagy szerepe lesz, amelynek tulajdonosai nem mérnek egyenlő mércével, és azzal is számol, hogy letilthatnak majd kormányzati szereplőket.

– mondta Kövér László, hozzátéve, hogy ennek ellenére a Jobbikban, az MSZP-ben, sőt, az LMP frakciójában is vannak olyanok, akiken látszik, hogy szégyellik ezt.

– mondta. A műsorban a kultúrharcról is szó esett, amelyet Kövér László szerint a jobboldal akkor tud elveszteni, ha nem lesz képes arra, hogy gyermekeiknek átadják azokat az értékeket, amelyeket a közösség megtartása szempontjából fontosnak tartanak.

– jegyezte meg. Kövér László arról is beszélt, hogy a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik fő eseménye a Parlament előtt lesz, amelyen jelen kíván lenni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.