Pesti Srácok

Négy tinédzsert gyanúsítanak a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály-szobor megrongálásával

null

A rendőrség négy tinédzsert gyanúsít azzal, hogy a magyar zászló színeit és Trianon 1920 feliratot festettek a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály szoborcsoport talapzatára – közölte hétfői számában a Háromszék napilap. A lap a rendőrség vasárnapi esti közleményét idézte, mely szerint négy 16 és 17 év közötti fiatalt azonosítottak, akik a gyanú szerint péntekről szombatra virradóra festették le a lovas szoborcsoport talapzatát, és távolították el a talapzat márvány burkolatának több elemét. A hatóságok szerint magát a rongálást két fiatal csinálta, a másik kettő pedig őrt állt, hogy ne érjék őket tetten.

A rendőrség nem közölt adatokat a feltételezett elkövetők nemzeti hovatartozásáról. A helyi hatóságok még szombat este letakarították a festéket a szoborról. A rongálást mind Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, mind Ráduly István, Kovászna megye prefektusa elítélte. Antal Árpád a közösségi oldalán közölt bejegyzésben durva provokációnak minősítette a történteket, és elkeserítőnek tartotta, hogy százegy év után még mindig szélsőséges hangok uralják Trianon évfordulóját. Az elöljáró leszögezte, hogy elítél minden olyan gesztust, amely a közösségek jó együttélését veszélyezteti. A polgármester nyugalomra és visszafogottságra intette a sepsiszentgyörgyieket. Ráduly István prefektus is elfogadhatatlannak tartotta a szobor megrongálását. A kormány helyi képviselője emlékeztetett, hogy még a trianoni évforduló előtt felkért mindenkit: tartózkodjon a társadalmi békét veszélyeztető megnyilvánulásoktól. Ráduly István nyomatékosította: függetlenül attól, hogy román vagy magyar az elkövető, szégyen, amit tett.

A trianoni döntés 101. évfordulóján két rendezvényt is szerveztek Sepsiszentgyörgyön. A Sepsiszéki Székely Tanács a szoborcsoporttól pár száz méterre tartotta meg a hagyományos évfordulós megemlékezését, amelyen a magyar nemzeti tragédiáról beszéltek a szónokok. Ennek befejezte után érkezett a szoborcsoport elé a trianoni döntést ünneplő román tüntetők csoportja. A Nemzet Útja (Calea Neamului) nacionalista szervezet hívására többnyire más településekről a városba jött tüntetők hazafias dalokat énekelve, Trianont éltetve vonultak a szoborcsoporthoz. A szobor előtt kibontottak egy óriástranszparenst a következő felirattal: "Hagyjátok a frusztráltságot, Trianon az igazság!" Vitéz Mihály 1593-tól volt Havasalföld fejedelme, 1599-ben Erdély és 1600-ban Moldva fejedelmi trónját is elfoglalta, de még 1600-ban elveszítette mindhárom állam feletti fennhatóságát. A vajdát a romániai tankönyvek Románia első egyesítőjeként mutatják be. A sepsiszentgyörgyi szoborcsoportot 1982-ben Nicolae Ceausescu kommunista diktátor jelenlétében avatták fel. Alig két évvel később, 1984. június 5-én a szobor mögött erős robbanás történt, amely kioltotta egy ott játszó magyar gyermek életét, a szobrot azonban nem rongálta meg. A korabeli hatóságok terrorcselekménynek könyvelték el az eseményt, az elkövetőt azonban azóta sem azonosították. A magyar közösség a román politikai rendőrség, a Securitate provokációjának tekintette az ügyet, amely miatt leváltották a megye intézményeinek magyar vezetőit.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kátai Edit

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.