Pesti Srácok

Rendőrkézen a gödöllői hév szatírja – Videón a tettes (Videó)

A gödöllői rendőrök negyven órán belül elfogták azt a 25 éves férfit, aki egy hév-szerelvénytől hazafelé tartó nőt akart megerőszakolni. A támadásról annak megtörténte után egy órával tett bejelentést egy 55 éves asszony. A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett Sz. Sándor Gergővel szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Munkából hazafelé tartott 2021. június 25-én délután, a hév-szerelvényről Szilasliget megállónál szállt le, majd egy földúton gyalogolt tovább. Először csak lépéseket hallott maga mögött, majd megfordulva lökést érzett a vállán. Az ismeretlen férfi a hanyatt eső nőre tornyosult, majd egyértelműen tudomására hozta erőszakos szándékait. A nő hiába próbálta kiabálva, kapálózva elzavarni, támadója nem tágított, egyik kezével nadrágjába markolt, a másikkal lefogta áldozatát. Az asszony addig mozgolódott, míg ki tudta szabadítani kezét és lelökte magáról a férfit, ám miközben feltápászkodott, támadója újra a földre lökte. A nőnek sikerült elérnie az eséskor elejtett ridiküljét, amivel ütni kezdte támadóját, miközben torka szakadtából segítségért kiabált, mire az ismeretlen elszaladt – írja a police.hu.

A könnyű sérülést szenvedett asszony hazament, letusolt, átöltözött, felhívta barátnőjét, majd a történtek után egy órával tárcsázta a segélyhívót. A rendőrök ugrottak a bejelentésre, a helyszínen és környékén minden létező információt összegyűjtöttek, azok és az áldozattól kapott személyleírás alapján igyekeztek a rendelkezésükre álló adatbázisok átfésülésével minél hamarabb azonosítani a támadót, valamint a környező településeken szolgáló polgárőrökkel is megosztották a keresett férfi leírását.

A támadót sikerült azonosítani, mielőtt azonban célirányosan megindultak volna tartózkodási helyére, 2021. június 27-én 11 óra 45 perckor jött a jelzés, hogy egy kerepesi polgárőr a korábban kapott személyleírás alapján felismerni vélte az utcán. A címre száguldó péceli körzeti megbízottak a Babits Mihály utcában elfogták, megbilincselték, majd előállították a 25 éves Sz. Sándor Gergőt. A segédmunkára Ukrajnából kerepesi alkalmi szálláshelyére érkező férfi első kihallgatásán mindent tagadott, állítása szerint bevásárlás után hazament, majd másnap reggelig aludt. A kihallgatási taktika, az elé tárt személyi és tárgyi bizonyítékok hatására azonban két órával később már beismerő vallomását jegyzőkönyvezték a rendőrök. Elmondta, hogy aznap délután sörözött, kicsit berúgott, a nap további részére hiányosan emlékszik. Rémlett számára egy középkorú nő, aki később a fűben feküdt, mert „rámásztam, valamint rosszat akartam vele”. A nő kiabált, ő pedig elszaladt – vallotta.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.