Pesti Srácok

Rétvári Bence: ha jobb a cigányoknak, jobb a magyaroknak is

Rétvári Bence: ha jobb a cigányoknak, jobb a magyaroknak is

Ha jobb a cigányoknak, jobb a magyaroknak, ha jobb a magyaroknak, jobb a cigányoknak is – fejtette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kárpát-medencében élők egymásrautaltságát hangsúlyozva szerdán Szegeden.

Rétvári Bence, a Romaság – határok nélkül II. projekt eredményeit bemutató konferenciát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, 2010 előtt a romák helyzetét egyfajta jogvédelmi kérdésként kezelték, a konkrét segítség általában elmaradt. 2010 óta a kormány nem a felek egymással szembeni jogvitájaként kezeli a romák helyzetét, hanem szociális hozzáállással segítséget nyújt, munkahelyet teremt. Ezért is indították el vagy bővítette ki a romák tanulását segítő ösztöndíj programokat – közölte a politikus. Míg 2010-ben négy roma szakkollégium működött, jelenleg tizenegy, akkor száz roma diák tudott a felsőoktatásban tanulni, a 2019-es tanévet már 327-en kezdték el. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Jelenlét programja nem távolról, ügyvédi irodákból próbálja a cigányság helyzetét javítani, hanem helyben nyújt segítséget – mondta az államtitkár. Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára közölte, 912 millió forintos támogatásból megvalósult projekt a Kárpát-medence magyarlakta vidékeinek leghátrányosabb térségeiben élőket, elsősorban roma nemzetiségűeket kívánta elérni. Olyanoknak nyújtottak segítséget, akik nehézséggel küzdenek az iskolában, vagy már kiestek az oktatás rendszeréből. A programhoz csatlakozók olyan képzettséget, tudást szerezhettek, mellyel boldogulni tudnak a munkaerőpiacon. Bebizonyosodott, ez megvalósítható úgy, hogy a helyi közösségek hagyományait, szokásait is figyelembe veszik – tudatta az államtitkár.

Latorcai Csaba kitért arra, a kormány más intézkedésekkel is segíti a bekapcsolódást a munka világába. Az Útravaló ösztöndíjprogram révén a 2021/2022-es tanévben már több mint 10 ezer fiatal kap támogatást. A jövő évtől pedig a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentességben részesülnek. Böjte Csaba ferences szerzetes azt mondta, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál soha nem volt feszültség abból, kinek milyen színű a bőre. Szavai szerint ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk. A szerzetes a Kárpát-medencét tartja a hazájának, és azt szeretné, hogy ez a térség felemelkedjen békében, szeretetben.

PestiSracok facebook image

– mondta. Járóka Lívia (Fidesz) európai parlamenti képviselő videóüzenetében kifejtette, a Kárpát-medence hátrányos helyzetű, azon belül is roma háttérrel rendelkező csoportjait feltérképező kutatás során összegyűjtött adatok feldolgozása csak a kezdetet jelenti. Az igazi nagy feladat csak most következik, ezekre a helyiek bevonásával sikeres programokat kell építeni. Monszpart Zsolt, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója elmondta: a programban magyarországi és erdélyi romák oktatását szervezte meg, harmincfős csoportokban a többi közt vezetőképzésen vettek részt. Egy rendkívül részletes Kárpát-medencei kutatás is készült, amely olyan szakmapolitikai ajánlásokat fogalmazott meg, melyekkel a jövőben csökkenthető a romák leszakadása, gyorsítható felzárkózásuk – tudatta a szakember.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.