Pesti Srácok

Rétvári Bence: minden magyar számít, legyen trianoni határon belül vagy kívül élő

Rétvári Bence: minden magyar számít, legyen trianoni határon belül vagy kívül élő

Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő. A kormánynak mindenkiért felelősséget kell vállalnia – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Gárdonyban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló felzárkóztató programját záró konferencián.

Rétvári Bence a program szakmapolitikai környezetéről tartott előadásában elmondta, a szeretetszolgálat olyanokon segített az elmúlt három évben, akik nagyon hátrányos helyzetben voltak, akik az élettől kevesebb segítséget kaptak. A projekt azért tudott hiteles lenni, mert a szakemberek ott éltek a nyomornegyedekben és a cigánytelepeken, kiépítették a bizalmat a rászorulókkal, majd így tudtak személyre szabott segítséget nyújtani – fogalmazott az államtitkár. A karitatív szervezet a program megvalósítására 911,18 millió forint uniós támogatást nyert el.

Rétvári Bence örömtelinek nevezte, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem távolból próbált a célszemélyek mellé állni, hanem jelen voltak az életükben, és így nyújtottak reményt , hogy van kitörés a szegénységből. Piacképes tudást, biztos lakhatást, stabil munkahelyet igyekeztek előteremteni számukra. Hozzátette: érezhették a határon túl élők is, hogy bármely állam fennhatósága alatt éljenek is, akadnak olyanok, akik kinyújtják feléjük a karjukat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?