Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarországon a beruházások lendülete töretlen

null

Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján, szerdán, Budapesten.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy Magyarországon a beruházások lendülete töretlen, amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve.

– mondta el a miniszter. Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat.

PestiSracok facebook image

– közölte. A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy a mai nappal ismét egy kifejezetten kutatás-fejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG MORI és a HEITEC közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű, kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.

– mondta el a miniszter. Hozzátette: a DMG MORI és a HEITEC magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatás-fejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a kormány célja egyértelmű:

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még