Pesti Srácok

Állami tulajdonba kerülhet a Budapest Airport

Állami tulajdonba kerülhet a Budapest Airport

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítése elől a tulajdonosok – tudta meg a Magyar Nemzet. A magyar kormány ajánlatáról tárgyalások kezdődtek, a jelenlegi tulajdonosok szeretnék magasabbra srófolni az árat.

A kormány nem kötelező erejű vételi ajánlatot tett a Budapest Airport Zrt. megvásárlására. Az ajánlatot, amelyet a repülőtér tulajdonosai a héten kaptak meg, nem utasították vissza, mint korábban, de piaci érték alattinak ítélték meg. Ez jelentős változás a korábbiakhoz képest, ugyanis a budapesti repülőtér tulajdonosai egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását. A Magyar Nemzet kérdésére Palkovics László innovációs miniszter azt mondta, hogy folyamatban lévő ügyről nem kíván nyilatkozni. Hasonlóképpen nem válaszolt a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance német székhelyű repülőtér-kezelő társaság.

A magyar állam célja, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön. Palkovics László miniszter sajtónyilatkozataiban világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalap számára nem annyira fontos, hogy a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez egy modern és kulturált repülőtérrel járuljanak hozzá.

A fővárosi repülőteret üzemeltető Budapest Airportot pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el a baloldali kormányzat 2005-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel és jövedelem az új tulajdonosokat illeti meg. A magyar érdekekkel ellentétes megállapodás szerint az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhet. A tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések finanszírozási kamatterhe miatt gyakran ebből sem látott egy fillért sem a hazai költségvetés.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Budapest Airport/Baranyi Róbert

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.