Pesti Srácok

Andreas Unterberger: nyugaton nem értik, hogy a visegrádi országok önálló, büszke nemzetek

Andreas Unterberger: nyugaton nem értik, hogy a visegrádi országok önálló, büszke nemzetek

Nyugaton még mindig úgy vélik, hogy a kelet-európai uniós tagállamoknak hálásnak kellene lenniük a nekik járó forrásokért – véli Andreas Unterberger, aki szerint a magyar kormány határozott keresztény értékeken nyugvó álláspontja a nyugati balliberális körökben komoly ellenérzést vált ki. Az ismert osztrák újságíró nemrég blogbejegyzésben állt ki hazánk mellett, vasárnap pedig a Kossuth rádiónak nyilatkozva elmondta: nyugaton azonnal az LMBTQ-jogok elleni támadásnak tekintik, ha valaki a hagyományos családi értékek mellett érvel.

A nyugati országok még mindig nem értették meg, hogy a reform országok, a visegrádi csoport tagjai önálló, büszke nemzetek – mondta a Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung volt főszerkesztője, aki jelenleg Ausztria vezető politikai blogjának szerzője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az újságíró szerint – aki nemrég egy hosszú bejegyzésben állt ki a magyar kormány politikája mellett –, nyugaton még mindig azt gondolják, hogy a kelet-európaiaknak hálásan kezet kellene csókolniuk, ha egy kis pénzt juttatnak nekik. Andreas Unterberger kifejtette, jellemző az a hozzáállás a nyugat-európaiakra, hogy visszamaradottaknak tekintik a kelet-európaiakat és ki akarják oktatni őket, a még egyelőre meglévő gazdasági előnyük alapján felsőbbrendűnek tekintve magukat. Az újságíró kérdésre válaszolva felhívta rá a figyelmet, hogy Mark Rutte holland miniszterelnöknek például saját magával, a saját hazájával kellene foglalkoznia, az országában erősödő iszlamizmus problémájával vagy azzal, hogy nemrég meggyilkoltak egy újságírót Hollandiában. Andreas Unterberger szerint az uniót alapító országok, amelyek gyarmatosítók voltak, intoleránssá válnak, ha a később csatlakozott tagállamok nem értenek velük egyet.

– fejtette ki álláspontját Ausztria legfontosabb politikai bloggere. Szerinte a demokrácia kérdésében Magyarország jobban áll, mint sok nyugati ország, hiszen a közvetlen demokrácia, amely keretében kikérik az állampolgárok véleményét bizonyos kérdésekben, Ausztriában például igen ritka. Az újságíró arról is beszélt, hogy egyes körök erejéről és hatalmáról szól, hogy a jogállamiság kérdését miként ítélik meg az unióban. Az egész értelmezés kérdése, nincs egyértelmű objektív mérce. Példaként Spanyolországot említette, ahol katalán politikai foglyokat tartottak fogva egy politikai aktus, egy népszavazás lebonyolítása miatt, az EU mégsem tett semmit ebben az ügyben. Pedig ez sokkal súlyosabb eset annál mint amit Magyarország és Lengyelország szemére vetnek – fogalmazott az újságíró, aki úgy látja, Nyugat-Európa teljesen elveszítette a keresztény hitét, ami a hetven éve tartó folyamatos jóléttel van összefüggésben. Ettől hatalmas szellemi vákuum keletkezett – vélekedett a blogger. Hozzátette: azonnal az LMBTQ-jogok elleni támadásnak tekintik, ha valaki a hagyományos családi értékek mellett érvel nyugaton. Andreas Unterberger kifejtette: a homoszexuális mozgalom hihetetlenül aktívvá vált az elmúlt években, amiben az áldozati ideológia játszik szerepet. A homoszexuálisok a társadalomban korábban elnyomottnak érezhették magukat, de mára az ellenkező irányba lengették ki az ingát, és fontos politikai tényezővé váltak.

PestiSracok facebook image

– vélekedett a blogger.

– mondta Andreas Unterberger kifejtve, hogy az emberek nyugaton csak azt hallják, hogy Orbán Viktor rossz, mert ellenáll, pedig a magyar miniszterelnök már most tisztán látja milyen erőszakosan tör előre például a zöldideológia, amint azt annak idején a totalitárius kommunista rendszerek ideológiája is tette. Az újságíró úgy véli, komoly konfliktusok lesznek még ebből, amelyek az unió létjogosultságát is megkérdőjelezik majd. Attól tartok, hogy ez az EU széteséséhez vezethet – fejezte ki aggodalmát Andreas Unterberger.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Liberater Klub

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.