Pesti Srácok

Atrocitás érte a romákat Dobrev komlói fórumán, rasszista megjegyzéseket tettek rájuk a gyurcsányisták

null

Rasszista kijelentések hangzottak el Dobrev Klára komlói kampányútja során hétfőn. Ezek nem is magyarok! – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tettek Dobrev Klára szimpatizánsai a Gyurcsányné ellen tüntető romákra – derült ki a Baranya megyei lap beszámolójából.

A helyi médium tudósítása szerint akkor kezdődött el a konfliktus, amikor a roma önkormányzat vezetője, Orsós Ferenc is megjelent az eseményen, hogy demonstráljanak a DK miniszterelnök-jelöltje ellen. A tizenöt tüntető békésen akarta kifejezni ellenérzéseit Dobrev Klára személyét és a 2010 előtti baloldali kormányzást illetően, de a rendőrök már a rendezvény helyszínéül szolgáló Városház tér sarkán megállították őket, és csak nagy nehezen, igazoltatást követően engedték tovább Orsós Ferencet és társait. Az egyik DK-szimpatizáns hamar oda is lépett hozzájuk, és azt kiabálta:

amit az ellentüntetők kikértek maguknak. Orsós Ferencék a rájuk tett megjegyzések ellenére egyébként békésen fejtették ki véleményüket; amikor Dobrev Klára a porondra lépett, magasba emelték a magukkal hozott molinókat, amelyeken olyan feliratokat lehetett olvasni, mint

PestiSracok facebook image

vagy

De nem minden transzparenst szánták Gyurcsány Ferencnek és feleségének, az egyiken ugyanis a következő felirat szerepelt:

A lapot tartó férfi a megyei lap riporterének kérdése egyértelművé tette, hogy a felirat Szakács Lászlóról szól, aki nemrég még az MSZP baranyai jelöltje volt, de miután saját pártja hirtelen kizárta, hamar átvedlett DK-s jelöltté. A rendőrök egyébként a molinók felemelése után nem sokat késlekedtek, és hirtelen körbevették a Dobrev Klára ellen tüntetőket. A roma vezető a Dunántúli Naplónak úgy nyilatkozott: azért jöttek el a fórumra, mert a baloldal becsapta az embereket, és nem akarja, hogy ez még egyszer megtörténjen.

Így demonstráltak a komlói romák. Fotó: bama.hu

– mondta, utalva arra, hogy a baloldal hevesen támadja, hogy a kormánypártok megvédenék a gyerekeket a nemváltó műtétek népszerűsítésétől. Dobrevnek egyébként a tér másik oldalán is megjelentek ellendrukkerei, akik a DK jelöltjének beszéde alatt gyakran adtak hangot nemtetszésüknek, de az indulatok szerencsére nem szabadultak el komolyabban.

Forrás: bama.hu; Fotó: bama.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.