Pesti Srácok

Egészségügyi dolgozók tüntetnek a Hősök terén

Egészségügyi dolgozók tüntetnek a Hősök terén

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlést hirdetett szombatra a Hősök terére. A MESZK azért szervezte meg a tüntetést, mert úgy gondolják, hogy az új szolgálati jogviszony az ápolókra terheket rótt, a mellettük dolgozó orvosok viszont béremeléshez jutottak.

Elkezdődött a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által életre hívott tüntetés a Hősök terén. A nagygyűlést az új szolgálati jogviszony miatt szervezték, a szervezők indoklása szerint azért, mert az orvosok béremelése mellett az ápolóké egyelőre nem növekedett. Az eseményre egyébként meghívták Pintér Sándor belügyminisztert, illetve Kásler Miklós emberierőforrás-minisztert is, azonban végül egyikük sem ment el, viszont mindketten levélben reagáltak a meghívásra. Pintér Sándor azt írta: a Belügyminisztérium üdvözli a résztvevőket, illetve a tüntetők tetszés-, illetve nemtetszés-nyilvánításait is, azonban azt nem tartotta indokoltnak, hogy meg is jelenjen a rendezvényen. Kásler Miklós azt írta: az EMMI továbbra is számít a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara véleményére, illetve a többi érdekvédelmi szervezetére is.

Forrás: 24.hu, Blikk; Fotó 24.hu/képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.