Pesti Srácok

Feljelentette a TEK-et egy dühös anya, akinek a fia fegyverrel fenyegette a ház lakóit

null

Feljelentette a Terrorelhárítási Központot (TEK) az a nő, akinek fia a hatóságok szerint gázriasztó fegyverrel fenyegette a lakókat néhány hete egy budapesti társasházban – közölte az RTL Klub Híradó. A TEK kommandósai még júniusban csaptak le arra a 42 éves férfira, aki a rendőrök elől bezárkózott lakásába, akikre később ráfogta fegyverét. A kommandósok gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá, amelynek következtében életveszélyesen megsérült, kétszer újra kellett éleszteni és egy hónapig kómában volt.

A gyanúsított anyja szerint fia korábban pszichológiát tanult, ám évek óta paranoid skizofréniával küzd. Orvos is kezelte, de fél éve nem szedte a gyógyszereit és orvoshoz sem volt hajlandó menni; ez idézhette elő az esetet. Az anya szerint fiánál nem gázfegyver volt, hanem légpisztoly, és valójában nem akart bántani vagy megölni senkit. Úgy tudja, fia három nappal korábban egy budakeszi fodrászüzletben is hadonászhatott a fegyverrel, ám kihallgatását követően akkor elengedték és nem vitték a pszichiátriára. A rendőrség tagadta, hogy hibáztak volna, az ügyészségen pedig a társasházi ügyet követően fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indult a férfi ellen eljárás. A család szerint azonban túlkapás történt, így anyja feljelentést tett a TEK ellen. Az ügyészség ebben az ügyben külön eljárást indított hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.