Pesti Srácok

Varga Mihály: ha akarná, sem tudná elgáncsolni Brüsszel a magyar gazdaságot

Varga Mihály: ha akarná, sem tudná elgáncsolni Brüsszel a magyar gazdaságot

Ha akarná, sem tudná elgáncsolni Brüsszel a magyar gazdaságot - mondta a pénzügyminiszter az Origo című internetes lapban hétfőn megjelent interjújában. Varga Mihály emellett a baloldal hazugságairól, Brüsszel kifogásairól és Joe Bidenről is szót ejtett, de a gazdaság újraindításáról és az adó visszatérítésekről is beszélt.

Varga Mihály szerint Brüsszelben újra politikai kérdéssé igyekeznek alakítani egy tisztán gazdasági ügyet. Mint fogalmazott, abban bíznak, hogy a józan ész végül felülkerekedik, sikerül ésszerű megoldást találni.

- húzta alá a miniszter.

PestiSracok facebook image

Kifejtette, a jelenlegi számítások azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az európai uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig. Úgy vélekedett, ehhez a szükséges kormányzati lépéseket előkészítették. Varga Mihály kifejtette, a legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy a második negyedévben 14 százaléknál is nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése, egész évben pedig 6,5 százalékkal bővülhet a GDP. Jövőre újabb 5,3 százalékos növekedéssel számol a magyar kormány, vagyis a gazdaság másfél év alatt ledolgozhatja azt a veszteséget, amit a koronavírus-válság miatt szenvedett el.

A miniszter elmondta, az árak alakulásában magyar és nemzetközi tényezők is szerepet játszanak. A járvány miatti leállások után szerte a világban most indítják újra a gazdaságokat, a kínálat azonban több esetben nem tud lépést tartani a kereslettel, emiatt bizonyos árucikkekből, alapanyagokból átmeneti hiány alakul ki, ez emeli az árakat. Hangsúlyozta továbbá, nem az áfa és nem is a kormány miatt drágulnak bizonyos termékek. Ennek kapcsán ismertette, a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén 4,2 százalékos lesz az infláció, jövőre pedig 3,6 százalékos. Mint mondta, ha a világgazdaság újraindul, a globális árfelhajtó tényezők nagyobb csoportja eltűnik.

A pozitívumokról szólva a miniszter elmondta, az év elején 3 százalékos nyugdíjemelés volt, ám az infláció nem várt módon megugrott, így a kormány - szokatlan módon - júniusban évközi nyugdíjemelést hajtott végre: a juttatásokat megemelték, a 0,6 százalékos növelést pedig az év elejére visszamenőleg egy összegben kifizették a jogosultaknak.

- tette hozzá megjegyezve, a jelenlegi számítások szerint az állam fizet az idén nyugdíjprémiumot. Varga Mihály azt mondta, az idei költségvetésben félre tettek erre több mint 50 milliárd forintot.

A pénzügyminiszter kitért arra is: a kormány arra készül, hogy a befizetett személyi jövedelemadót a következő év elején a családok visszakapják.

- tette hozzá Varga Mihály.

Arra a kritikára, miszerint a kormány választási költségvetést készít a miniszter úgy reagált, a szakértők és a baloldal között az a különbség, hogy előbbiek a tényekből indulnak ki, utóbbiakat viszont éppen csak a tények nem érdeklik, amikor véleményt mondanak valamiről.

A globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország nem támogat semmilyen adóemelést, különösen azt nem, amely versenyhátrányt jelentene nemcsak az országnak, hanem az itt működő külföldi cégeknek is. Kifejtette továbbá, a tervek szerint az egységesített társasági adó mértéke 15 százalék lenne, miközben a magyar társasági adó mértéke mindössze 9 százalék.

- jegyezte meg a miniszter.

Forrás: Origo/MTI, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.